Kékfény

A rendőr halálosan megsebesítette a rá támadó férfit

A rendőr halálosan megsebesítette a rá támadó férfit

Hatósági közeg bántalmazása, emberölés, jogtalan fegyverhasználat, valamint ütlegelés és egyéb bántalmazás gyanújával zajlik kivizsgálás a péntek este Oláhszentgyörgyön történt incidens kapcsán, amelyben egy rendőr megsérült, annak társa pedig halálos lövést adott le a rájuk támadó fiatalemberre. A Beszterce-Naszód megyei bírósági ügyészség közleménye értelmében bűnvádi eljárás indult az ügyben. A közlemény rámutat, az eddigi vizsgálatokból kiderült,

Segítségért telefonáltak a Görgényi havasok ismeretlen útszakaszán elakadt fiatalok

Segítségért telefonáltak a Görgényi havasok ismeretlen útszakaszán elakadt fiatalok

Autójukkal a hó miatt a Görgényi-havasokban rekedt négy moldovai állampolgárságú fiatal kimentéséhez riasztották péntek reggel a Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség és hegyimentő-szolgálat munkatársait. A 20 és 24 év közötti fiatalok hajnali 4 órakor jelentették az egységes segélyhívó számon, hogy autóikkal elakadtak a hóban a Maros és Hargita megyét összekötő, 135 C jelzésű községi úton. Elmondásuk

40 métert repült a zebrán elgázolt gyalogos

40 métert repült a zebrán elgázolt gyalogos

Életét vesztette az a férfi, akit a gyalogátkelőn ütött el egy figyelmetlen autós. Brassóban, a Bukaresti úton történt a szerencsétlenség, ugyanazon a helyen, ahol tavaly egy 16 éves lány szenvedett ugyancsak halálos balesetet. A gépkocsivezető nem is lassított a zebránál, így az elgázolt járókelő 40 métert repült a levegőben, miután eltalálta. Az autós ellen gondatlanságból


Friss! Mentőautó balesete miatt torlódás Marosugránál

Friss! Mentőautó balesete miatt torlódás Marosugránál

Balesetet szenvedett egy mentőautó az E60-as nemzetközi út Maros megyei szakaszán, Marosugránál, egy kanyarban. A gépjármű felborult, a szerencsétlenség miatt a helyszínen torlódnak a járművek, jelentette egyik hallgatója szöveges üzenete alapján a Rádió Gaga. Képünk illusztráció

Sokan megsérültek egy személyvonat és egy tehervonat ütközésében Németországban

Sokan megsérültek egy személyvonat és egy tehervonat ütközésében Németországban

Összeütközött egy személyszállító és egy teherszállító vonat kedd este a németországi Neuss közelében, a balesetben valószínűleg több tucatnyian megsérültek. A szövetségi rendőrség egy szóvivője a Bild című lapnak azt mondta, hogy legkevesebb 50 ember sérülhetett meg az Észak-Rajna-Vesztfália tartományi Neuss mellett fekvő Meerbuschnál történt balesetben. A Deutsche Bahn (DB) állami vasúttársaság közleménye szerint egyik leányvállalatuk,

Elbóbiskolt a kamionos, meg is lett a baj – videó

Elbóbiskolt a kamionos, meg is lett a baj – videó

A becsapódásra riadt fel. Megrázó tartalom! Egyetlen pillanatra bóbiskolt el a lengyel kamionos, ám épp akkor állt be előtte a sor. Két autót letarolt, egy sérültet több hétig ápoltak a kórházban. A kamionsofőr a bíróságon azt állította, nem emlékszik semmire a balesetből, a becsapódásra riadt fel. 16 hónapos börtönbüntetést kapott. ma.hu


Baleset miatt torlódás a Főtéren

Baleset miatt torlódás a Főtéren

Kisebb koccanás lassítja a gépkocsi-közlekedést Marosvásárhely főterén. A Guttenberg-könyvesbolt előtt ütközött két személygépkocsi, emiatt nehézkes az előrehaladás, jelentette percekkel ezelőtt a Rádió Gaga.

Fontos közlekedési információ

Fontos közlekedési információ

FRISSÍTÉS: Lapunk azt a tájékoztatást kapta, hogy nem baleset miatt nehézkes a gépkocsiközlekedés Maroskeresztúr központjában, ahogyan a Rádió Gagához érkező bejelentések alapján közöltük. Egy idős sofőr rosszul lett, majd meghalt, baleset nem történt, tájékoztatott Zen Zoltán nevű Facebook-felhasználó, aki képet is mellékelt az információhoz. KORÁBBAN AZT ÍRTUK: Baleset miatt torlódnak a járművek Maroskeresztúron. A Marosvásárhellyel

Belehalt a foghúzásba a 9 éves kisfiú

Belehalt a foghúzásba a 9 éves kisfiú

A gyereket a nagymamája vitte el a fogorvoshoz, ahol kihúzták a fogát, amit követően a kisfiú kómába esett, és rövidesen meghalt. A gyereket a Tomszk megyei Kargaszok városka egyik fogorvosa kezelte. A doktor megállapította, hogy a fájó fog menthetetlen, és el kell távolítani. Ám a kisfiú rettegett a fogászati kezeléstől, és hevesen tiltakozott, ezért altatás


Halál a vidrátszegi vasúti átkelőnél

Halál a vidrátszegi vasúti átkelőnél

Meghalt egy férfi vasárnap este Vidrátszegen, amikor gépkocsija személyvonattal ütközött, a vasúti átjárónál. A vonat Kolozsvár és Marosvásárhely között közlekedett. A Maros megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szóvivője szerint a vasúti forgalom több mint egy órát szünetelt a baleset miatt. AGERPRES | Képünk illusztráció