Bernd Storck távozik április 23, 2020 10:16 Szerző mediatica Sport Bernd Storck vezetőedző nem hosszabbítja meg lejáró szerződését, és távozik a Cercle Brugge labdarúgócsapatától. „Miután Bernd Storck 2019 októberében megérkezett, új lendületet adott az együttesnek, amely irányításával az élvonalban maradt. A Cercle tiszteletben tartja a döntését, és most új edzőt keres a következő szezonra” – nyilatkozta az Eppel Mártont is foglalkoztató belga klub honlapján Vincent …
Fizetési plafon az AS Románál április 21, 2020 10:46 Szerző mediatica Sport Az AS Roma labdarúgócsapata fizetési plafont vezet be az újonnan érkező játékosok számára. A Gazzetta dello Sport című sportnapilap értesülése szerint a klubvezetés 3 millió euróban határozta meg a legnagyobb évi keresetet. Erre azért volt szükség, mert ebben az idényben 160 milliós bérköltsége van az egyesületnek a játékosok felé, miközben jelen állás szerint a Farkasok …
Lampard: Nagy szakadék a Chelsea és a Liverpool vagy a City között április 21, 2020 10:39 Szerző mediatica Sport Frank Lampard, a Chelsea labdarúgócsapatának menedzsere a saját útját járná londoni együttesével, nem pedig mások, így az angol élvonalban meghatározó Liverpool és a Manchester City példáját követné. A 41 éves szakember – aki tavaly nyáron vette át a Chelsea irányítását – a The Football Show című műsorban elmondta: egy folyamat részeként a saját útjukat járják …
A PSG 38 millió eurós fizetéssel kecsegteti Neymart április 20, 2020 15:41 Szerző mediatica Sport Brazil futballsztárjának, Neymarnak új, öt esztendőre szóló szerződést és évi 38 millió eurós fizetést kínál a Paris Saint-Germain. A Gazzetta dello Sport információja szerint a francia elitklub a friss ajánlattal akarja maradásra bírni a támadót, aki jó ideje hirdeti, hogy a nyártól visszatérne előző csapatához, a spanyol bajnok FC Barcelonához. A 28 éves kiválóság távozásának …
Megtartja Coutinhót a Barcelona? április 20, 2020 15:35 Szerző mediatica Sport A spanyol futballbajnoki címvédő FC Barcelona vezetőedzője számol Philippe Coutinhóval, aki a katalán egyesület kötelékébe tartozik, de jelenleg kölcsönjátékosként a Bayern Münchent erősíti. Az AS spanyol újság beszámolója szerint Quique Setién nem szeretné, ha klubja túladna a brazil középpályáson, vagy ha mégis, azt szerinte csak nagy pénzért érdemes megtennie. „Philippe, mint labdarúgó, nagyon tetszik nekem” …
A Galatasaray várja Balotellit április 20, 2020 15:31 Szerző mediatica Sport Az olasz után a török labdarúgó-bajnokságban folytathatja pályafutását Mario Balotelli. A 29 éves válogatott csatár jelenleg a Serie A-s Brescia játékosa, de kedvező ajánlatot kapott a 23-szoros török bajnok Galatasaraytól, amely kétéves, további egy esztendővel meghosszabbítható szerződést kínál az olasz támadónak – adta hírül a Milliyet. A török lap úgy tudja, hogy a botrányairól is …
Neuer 20 millió eurós fizetést akar a Bayernnél április 20, 2020 15:26 Szerző mediatica Sport Manuel Neuer, a Bayern München világbajnok válogatott labdarúgója olyan hosszú távra szóló szerződést akar kötni klubjával, amely húszmillió eurót meghaladó éves fizetést garantál számára. A német Bild újság arról számolt be, hogy a 34 éves kapus bérigénye teljesítése mellett akkor köt új megállapodást, ha az öt évre szól. A lapnál úgy tudják: a német bajnokcsapat …
Dembélé nem kell 60 millió euróért április 15, 2020 16:16 Szerző mediatica Sport Ousmane Dembélé a nyáron nem fogja elhagyni az FC Barcelonát, mivel senki nem akar 60 millió eurót fizetni a spanyol bajnoki címvédő futballistájáért – írta a Marca. A spanyol sportnapilap szerint hiába akadtak érdeklődők, s vált volna meg a katalán klub is a francia csatártól a következő átigazolási időszakban, az érte kért pénzt sokallják még …
Apja fia. A Real Madrid leigazolja a fiatal román tehetséget? április 9, 2020 9:49 Szerző mediatica Sport A Don Balon szerint a Real Madrid leigazolhatja Ianis Hagit. A spanyol lap szerint a királyi klub módosította átigazolási politikáját a koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági helyzetnek megfelelően, és drága játékosok helyett inkább arra törekszik, hogy fiatal és ígéretes futballistákat szerezzen meg (mint tette volt 2014-ben Marco Asensióval, akit 4 millió euróért vettek a Mallorcától). A …
Nyilatkozott Szoboszlai a személyét érintő átigazolási pletykákról április 8, 2020 10:30 Szerző mediatica Sport Szoboszlai Dominik, a Salzburg magyar válogatott labdarúgója otthonában készül, de még nem tudja, folytatódik-e az osztrák bajnokság. „Csak futni és vásárolni lehet kimenni az utcára, így egyelőre otthon edzek. Minden zárva van itt, a kávézók és éttermek is” – adott helyzetjelentést Salzburgból a közmédiának a támadó középpályás. A 19 éves játékos elmondta, Ausztriában nem reménykednek …