Átadták a 471. számú főút Debrecen-Hajdúsámson közötti, négysávosított szakaszát


Annak érdekében, hogy növekedjen Magyarország vonzereje, folytatni kell a közúthálózat fejlesztését – mondta a külgazdasági és külügyminiszter kedden, amikor átadta a 471. számú főút Debrecen-Hajdúsámson közötti, négysávosított szakaszát.

Szijjártó Péter elmondta: 2010 óta félezer kilométer autópálya, illetve gyorsforgalmi út készült el az országban, és hatezer kilométer főbb utat korszerűsítettek.

Ebben az évben 214 útfelújítási projekt 642 kilométer úrszakaszt érint, 2024-ig pedig ötezer milliárd forintot költenek közúti és vasúti fejlesztésekre – sorolta a tárcavezető.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk