Marhaságokra költötték a nemzetvédelemre szánt pénzt a belügynél


Az államelnök igent mondott a korábbi belügyminiszter elleni bűnvádi eljárás beindítására. Klaus Johannis csütörtökön továbbította az igazságügyminiszterhez az Országos Korrupcióellenes Ügyészség kérését. Petre Tobă ellen azért kezdeményeztek eljárást, mert nem járult hozzá a nemzetbiztonsági feladatokra elkülönített összegek felhasználási dokumentációja titkosításának feloldásához.

Az ügyet eredetileg Limuzin címszóval kezdeményezték, hogy felfedjék, miként vásárolt Petre Tobă elődje, Gabriel Oprea Audi A8-as luxusgépkocsit, azonban a vizsgálat során kiderült, hogy egyebekre is költöttek: így például 7000 lejt babaházakra, homozóra, csúszdára, 4000 lejt kártyára, darts-játékra, íjakra, röplabdákra, 12 ezer lejt futószalagra, 17 ezer lejt villanykemencére, 13 ezer lejt töltőtollakra, továbbá különböző összegeket díszkiadásban, bőrborításban megjelent könyvekre, díszebédekre olyan tiszteknek, akik nem tagjai a nemzetbiztonsági osztálynak, pálinkára – a nemzetbiztonságra szánt költségvetési tételből tehát.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk