“Egyértelmű korlátozások”. Klaus Iohannis bejelentése


Azonnali intézkedések bevezetéséről szóló tanácskozásra hívta össze szerdára az államfő a koronavírus-járvány megfékezésében illetékes kormányzati tisztségviselőket.

Klaus Iohannis szerint már csak ‘egyértelmű korlátozások’ bevezetésével lehet mérsékelni a fertőzések terjedését. Az elmúlt 24 órában ugyanis Romániában rekordot döntött mind az új koronavírusos megbetegedések, mind a Covid halálos áldozatainak a száma.

A legutóbbi tájékoztatás óta 18.863 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – közölte kedden a Stratégiai Kommunikációs Törzs (GCS). Ez a legmagasabb napi esetszám a járvány eleje óta. Az elmúlt 24 órában ugyanakkor 574 koronavírussal diagnosztizált személy halt meg – tették hozzá.

Klaus Iohannis szerint a járvány több millió embernek változtatta meg az életét a pandémia, egyesekét visszafordíthatatlanul.

„A kórházak túlzsúfoltak, az intenzív terápiás osztályok és a végkimerülés határán lévő orvosok már nem tudnak helyt állni a súlyos esetek jelentősen megnövekedett száma előtt“

– állapította meg az államfő.

Szerinte a koronavírus-járvány negyedik hullámának súlyossága minden pesszimista előrejelzést meghaladt, az erre való felkészülés hiányos volt, s mindezt tetézte, hogy az oltáskampány túlságosan lassan haladt.

„Riasztó a hatóságok intézkedéseinek hiánya, és a mai számok sajnos megerősítik, hogy nem tették meg, amit már meg kellett volna tenni“

– sommázta Iohannis.

Hozzátette, még a fejlett infrastruktúrával rendelkező országok egészségügyi rendszerei sem tudnak megbirkózni a fertőzések ilyen magas számával. Romániának tehát külső segítségre van szüksége – mondta az államfő.

  • Az Agerpres jelentése alapján | Fotó: Klaus Iohannis közösségi oldala
Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk