Kompromisszum körvonalazódik a kolozsvári Kétágú templom mellett épülő sportcsarnok ügyében


Kompromisszumos megoldási lehetőségekről tárgyaltak szerdán a Kolozsvár Alsóvárosi “Kétágú” református templom közvetlen szomszédságában épülő sportkomplexum építtetőjével a református egyház képviselői. A “Kétágú” templom közvetlen szomszédságába, a református egyháztól elvett telekre tervezett sportkomplexum megépítése ellen májusban élő lánccal tiltakoztak a kolozsvári református, római katolikus, unitárius és a román görög-katolikus egyház képviselői. A református egyház közleménye szerint a szerdai tárgyaláson Emil Boc polgármester és Horváth Anna alpolgármester közvetített az egyház és az építtető Kolozs megyei tanfelügyelőség között. A tárgyaláson Valentin Cuibus főtanfelügyelő ígéretet tett arra, hogy megvizsgálják a sportlétesítmény magassága csökkentésének a lehetőségeit. Azt is mérlegelik ugyanakkor, hogy már csak azt az irodaházat építsék fel a telekre, amely a tanfelügyelőségnek ad majd otthon. Ezt abban az esetben fogadnák el, ha az egyház más telket biztosítana a sportkomplexum felépítésére, és átvállalná az új terv készítésének a költségeit. Horváth Anna alpolgármester az MTI-nek kellemes meglepetésként értékelte a tanfelügyelőség kompromisszumkészségét. Hozzátette, az intézmény annak ellenére sem zárkózott el az egyház által javasolt megoldástól, hogy érvényes építési engedéllyel rendelkezik, és elkezdte az építkezést a vitatott telken. Hozzátette, abban állapodtak meg, hogy a felek a hónap végéig tesznek konkrét javaslatot egymásnak. A Kolozs megyei tanfelügyelőség és a Viitorul Sportklub a templom mögött egy olyan közel félhektáros telek beépítésébe kezdett, amelyet 1964-ben egy kikényszerített adománylevéllel vett el az állam a református egyháztól. A templom kereszthajójától mintegy tíz méterre épülő modern sportcsarnok és tanfelügyelőségi épület a tervek szerint mintegy húszméteres magasságig, a műemléktemplom ereszéig emelkedik majd a magasba. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk