Online ballagási ünnepséget szervez a Maros megyei tanfelügyelőség


Online ballagási ünnepséget szervez idén a Maros megyei tanfelügyelőség a megye több mint 3600 végzős diákja számára. Az online ünnepség alatt megszólal a csengő valamennyi iskolában, ahol végzős osztályok vannak.

Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes kedden úgy nyilatkozott, mivel a koronavírus-járvány miatt a hagyományos ballagások idén elmaradnak, a tanfelügyelőség pénteken 10 órától online közvetített ünnepséget szervez az intézmény udvarán.

“Mindegyik iskolának, ahol végzős osztályok vannak, javasoltuk, hogy szólaljon meg a csengő és hangozzon fel a Gaudeamus igitur. (…)

Idén 3623 diák vesz búcsút az iskolától,

és lép életének egy másik szakaszába” – fogalmazott Illés.

A tanfelügyelőség udvarán tartandó, online közvetített ünnepségen beszédet mond a megyeszékhely három legnevesebb tanintézetének egy-egy végzős tanulója. Az esemény a megyei hivatalosságok jelenlétében zajlik majd.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk