Simicska Lajos lesz a HírTV elnöke, D. Horváth Gábor a Magyar Nemzet főszerkesztője


Simicska Lajos lett a HírTV-t működtető társaság elnöke, Tóth Marianna a Magyar Nemzet kiadójának ügyvezetője, D. Horváth Gábor a napilap új főszerkesztője, míg a Lánchíd Rádió ügyvezetője és főszerkesztője Schlecht Csaba lett – közölte a Nemzet Lap- és Könyvkiadó Kft. pénteken este az MTI-vel. A Simicska Lajos nagyvállalkozóhoz köthető médiumok eddigi vezetői péntek délben lelkiismereti okból fel-, illetve lemondtak. A közlemény szerint a HírTv Zrt. részvényesei a nap folyamán a társaság új igazgatósági tagjainak Tóth Mariannát és dr. Simicska Lajost nevezték ki. Jelezték: a közeljövőben döntés születik arról, ki tölti be a televízió hírterületért felelős vezetői tisztségét. Kevéssel pénteken dél után az mno.hu-n megjelent közlemény szerint lelkiismereti okokból benyújtotta a fel-, illetve lemondását Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet főszerkesztője, a Hír Televízió elnöke, Gajdics Ottó, a Lánchíd Rádió főszerkesztője, Élő Gábor, az MNO főszerkesztője, Szikszai Péter, a Hír Televízió vezérigazgató-helyettese, Csermely Péter, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese és Szerető Szabolcs, a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese. Az Indexnek kora délután Simicska Lajos azt mondta, hogy meglepetésként érte a vezetők lemondása, ő is most próbálja kideríteni, hogy mi történt. Az atv.hu-n megjelentek szerint azt közölte, ő sem tudott előre a döntésről, arról akkor értesült, amikor az olvasók, és ezt különösen nehezményezi. “Árulásnak tartom, és mellbe vágott” – idézi a portál a vállalkozót, aki hozzátette, megoldja a problémát, és szombatra mindenki megismeri az új struktúrát. A Népszava internetes kiadásában csütörtökön este megjelent cikk szerint Simicska Lajos arról beszélt a lapnak: totálissá válhat a médiaháború, ha a kormány az RTL-lel való békülés jegyében öt százalékra csökkenti, ugyanakkor kiterjeszti a reklámadót. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk