Elégetett három iraki kémet az Iszlám Állam


Az Iszlám Állam terrorszervezet élve elégetett három iraki férfit, akit azzal gyanúsítottak, hogy a bagdadi kormány számára kémkedett – jelentette szombaton al-Vaszat című bahreini újság iraki katonai forrásokra hivatkozva. A szélsőséges iszlamista terroristák nemrég tettek föl az internetre egy felvételt egy fogságukba esett jordániai hadipilóta elégetéséről. Jordánia bosszúhadjáratot hirdetett emiatt, és pénteken nagyszabású légi hadjáratot indított az Irak és Szíria nagy területét hatalmában tartó, magát kalifátusnak nevező Iszlám Állam ellen. Az al-Vaszat hírét a RIA Novosztyi orosz hírügynökség idézte. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk