Trianon óta itt ez a legnagyobb beruházás


Ökumenikus istentiszteletet tartottak október 29-én délután az épülő Új Ezredév Református Központ imatermében. Örvendetes hír, hogy október eleje óta folytatódik a Református Központ építése, a munkatelepi körülmények között az imaterem is csak egy fából készült lépcsőn közelíthető meg. A Makovecz Imre tervei alapján épülő Új Ezredév Református Központ F épülete az Európai Unió HU–RO 1101/165/ 1.2.3. számot viselő, Vallási útvo­nalak Csongrád és Te­mes megyé­ben című pályázata keretében valósul meg, 362,5 ezer eurós költséggel. A közösségek közötti kapcsolatok erősítését célzó ökumenikus rendezvénysorozat is a fenti pályázat része. A kedd délutáni ökumenikus rendezvény vendégei a gyárvárosi római katolikus hívek voltak, ft. Kapor János plébános vezetésével. Az ökumenikus istentisztelet keretében igét hirdetett ft. Kapor János, majd bemutatta a jelenlevőknek az 1726-ban létrehozott gyárvárosi római katolikus egyházközség, illetve a 112 esztendeje felszentelt Millenniumi templom felépítésének történetét. A XIX. század végén a tízezres lélekszámúra duzzadt gyárvárosi egyházközség a város akkori „legmonumentálisabb épülete”, a Millenniumi templom felépítésére vállalkozott. Ft. Kapor János a gyárvárosi plébánia birtokában levő, régi könyvekből, dokumentumokból, fotókból, kegytárgyakból, zászlókból, stb összeállított, rendkívül érdekes kiállítást is bemutatta a református gyülekezetnek. Az Új Ezredév gyülekezet templomépítő lelkipásztora, Gazda István a Nyugati Jelennek elmondta: száz esztendővel a Millenniumi templom felszentelése után, a gyárvárosi református gyülekezet felvállalta az Új Ezredév Református Központ, a Trianon utáni legnagyobb magyar beruházás megvalósítását! Az évek óta stagnáló építkezés folytatására a Vallási útvo­nalak Csongrád és Te­mes megyé­ben című EU-s pályázat keretében nyílt lehetőség. A hónapokig tartó előkészületek után idén októberben elkezdődött az F ökumenikus épület építése, 410 négyzetméteres beépített területtel. Az F épület földszintjén – amely a már elkészült E épület párja – kap helyet a 113 ülő­helyes, 103 négyzetméter nagy­ságú terem, mely istentisz­teletek, konferenciák vagy más közösségi rendezvé­nyek lebonyolítására is alkalmas lesz. Ugyanitt he­lyezkedik el az irodahelyiség is, mellette kis raktárral. Az emeleten öt vendégszoba lesz, előszobával és fürdőszobával, a tetőtérben egy 65 négyzetméteres terem létesül, időszakos ökumenikus kiállítások számára. Az épületben kisméretű hangversenyterem is he­lyet kap, illetve az alagsorban is hasznosítható tereket alakítanak ki. „Az európai uniós pályázat lebonyolításának határideje 2014. június 30. – mondta Gazda István lelkipásztor. – A kivitelezést végző vállalat ve­zetői a legkomolyabban álltak hozzá a munkához, és mindent megtesznek az általunk is felvállalt júniusi határidő betartása érdekében.” Az építkezés folytatására is van esély, ugyanis a magyar kormány nemrég döntést hozott a Makovecz Imre által tervezett és félbemaradt épületek befejezésének szükségességéről. „Jelenleg szakbi­zottság vizsgálja az elkezdett és félbemaradt építkezések helyzetét, ezek befejezésének lehetséges mó­dozatait. Ehhez tőlünk is kértek anyagokat, mi a lehető leghamarabb eleget teszünk ennek, minden kért anyagot el­küldünk, és ennek tuda­tában reménykedünk ab­ban, hogy 2017-ben, a Reformáció fél évez­redes évfordulóján az új temp­lo­munkban mond­hatunk hálát Istennek megtartatásunkért!” – nyilatkozta Gazda István. Az Új Ezredév gyülekezet templomépítő lelkipásztora arra hívta fel a bánsági magyar közösség figyelmét, hogy téglajegyek megvásárlásával támogathatják a Makovecz Imre tervei alapján épülő monumentális Református Központ felépítését. „10, 50, 100 és 500 lej értékű téglajegyeket bocsátottunk ki, erre a bevételi forrásra azért van szükségünk, hogy a banki kamatokat és a menet közben felmerülő egyéb járulékos költségeket fedezni tudjuk” – mondta Gazda István. „Az Új Ezredév Református Központ lehet a korunk követelményeinek megfelelő új Magyar Ház, a temesvári és a bánsági magyarság büszkesége!” NyJ

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk