Zöld Ház: Hatalmas sor Marosvásárhelyen, egyesek már vasárnap este beálltak


Képünk illusztráció


Marosvásárhelyen több mint százan álltak sorba hétfőn reggel a Megyei Környezetvédelmi Ügynökségnél (APM), hogy benyújtsák igénylésüket a Zöld Ház program keretében nyújtandó támogatásra. Sokan már vasárnap estétől az intézmény székhelye előtt várakoztak, hogy az elsők között igényelhessék a megújuló energiákat használó fűtésrendszerek vásárlására, felújítására nyújtott állami támogatást.

Az intézmény Maros megyei kirendeltségének vezetőjét meglepte, hogy ilyen sokan érdeklődnek a program iránt. „Reggel elkezdtük átvenni az iratcsomókat, és eddig mindent rendben találtunk. Maros megyének 1,6 millió lejes támogatási alap áll rendelkezésére, ez 280 – 300 pályázatra elegendő“ – nyilatkozta az AGERPRES hírügynökségnek Dănuţ Ştefănescu. Azt is elmondta, hogy 2010-ben 454, 2011-ben pedig 448 támogatási szerződést írtak alá Maros megyében a Zöld Ház program keretében.

Kovászna, Brassó, Fehér, Szeben, Szilágy megyében és másutt is hasonlóan nagy érdeklődés kíséri a Zöld Ház programot. Ennek keretében a magánszemélyek október 10-e és 24-e között nyújthatják be kérelmezési iratcsomóikat a megyei környezetvédelmi ügynökségeknél, a jogi személyek jelentkezését pedig október 17-e és november 14-e között fogadják. A nyomás nélküli napkollektorok beszerelésére 3.000 lejes, a nyomásos napkollektorok beszerelésére 6.000 lejes, hőszivattyúkra legtöbb 8.000 lejes támogatás igényelhető. Ebben az évben összesen 94 millió lejt szán erre a célra a Környezetvédelmi Alap, ebből 60 millió lejre magánszemélyek, 34 millió lejre jogi személyek pályázhatnak.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk