Óriásit nőtt a Román Televízió és Rádió költségvetése


Az idei állami költségvetés tervezetében majdnem akkora összeget irányoztak elő a román közmédia számára, mint amennyiből az összes többi, magántulajdonban lévő televízió, rádió, lap és internetes portál működött tavaly – közölte kedden a jobboldali Hotnews.ro hírportál, Catalin Tolontan oknyomozó újságíró blogját idézve.

A publicista következtetését a Media Fact Book becsléseire alapozta, amely szerint a teljes romániai média 2016-os reklámbevételei 350 millió euróra tehetők. A hétfőn közzétett költségvetés-tervezetben a román közszolgálati televíziónak (TVR) 211 millió eurónyi, a közszolgálati rádiónak (SRR) 85 millió eurónyi, az Agerpres hírügynökségnek pedig 5 millió eurónyi költségvetési forrást irányozott elő a január elején hivatalba lépett Sorin Grindeanu vezette szociálliberális kormány.

A román közmédiát immár csaknem kizárólag az állami költségvetésből tartják fenn Romániában, miután a működési költségek megközelítőleg felét fedező rádió- és televízió előfizetési díjat – másik száz illetékkel együtt – eltörölte a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea által kezdeményezett, idén januárban kihirdetett törvény.

A TVR-re idén a tavalyinál több mint hétszer nagyobb összeget irányoztak elő, részben azért, hogy a kieső előfizetési díjakat fedezzék, de a költségvetési törvény tervezete azt is leszögezi, hogy a rendelkezésére bocsátott keretből a köztévének 144 millió eurónyi összeget az évek alatt felhalmozott adóssága törlesztésére kell fordítania.

A bukaresti kormány – a TVR adósságának közpénzből való kifizetése után – jövő évtől kezdődően évi 92 millió eurónyi összeget szándékozik fordítani a médium működtetésére.

Az előfizetési díj eltörlése ellen októberben tüntetést rendeztek a közrádió alkalmazottai arra hivatkozva, hogy a költségvetési finanszírozás politikai szempontból kiszolgáltatottá teszi a médiumot. Az intézkedés ellen a közmédia autonómiájáért aggódó hazai és nemzetközi médiaszervezetek is szót emeltek. Klaus Iohannis államfő alkotmányos óvással is megpróbálta megakadályozni a törvény hatályba lépését, és a parlamentnek is visszaküldte megfontolásra a jogszabályt, sikertelen próbálkozásai után azonban nem tagadhatta meg kihirdetését.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk