Népszavazást ír ki Iohannis a kormány közkegyelmi kezdeményezése ügyében


Klaus Iohannis népszavazást készül kiírni a bukaresti szociálliberális kormány közkegyelmi kezdeményezése és a büntetőjog megváltoztatása ügyében, a jobboldali államfő ezt a volt román fejedelemségek egyesülésének évfordulója alkalmából tartott hétfői beszédében jelentette be.

Az elnök – ellentétbe állítva a nemzeti törekvéseket mindenek elé helyező elődöket és a mai politikusokat – élesen bírálta a decemberi választásokon győztes Szociáldemokrata Pártot (PSD) és liberális koalíciós szövetségesét, amiért választási ígéreteik teljesítése helyett szerinte az a legfőbb gondjuk, hogy a büntetőjog módosítása révén megakadályozzák a korrupt politikusok felelősségre vonását.

Míg a Havasalföld és Moldva 1859-es egyesülését megvalósító Alexandru Ioan Cuza fejedelem nevéhez fűződik az első román büntető törvénykönyv, amely elmarasztalta a hivatali visszaélést és érdekellentétet, a szociálliberális koalíció most csökkenteni akarja a visszaélések büntetését – mutatott rá Iohannis. A kezdeményezést és annak sürgősségi rendelettel való elfogadását felháborítónak tartó emberek utcára vonultak tiltakozni – tette hozzá az elnök, aki szerint azonban képtelenség megmozdulásukat “bányászjárásnak” vagy államcsínynek nevezni, ahogy azt Liviu Dragnea, a PSD elnöke tette.

Az elnök kifejtette: a PSD-ALDE koalíció arra kapott választói felhatalmazást, hogy fizetés- és nyugdíjemelésről, a gazdasági fejlődésről szóló választási ígéreteit teljesítse, miután azonban a büntetőjog megváltoztatását is a közbeszéd témájává tette, ebben az ügyben is “szembe kell néznie” a választók akaratával.

Úgy vélekedett: a népszavazás túlmutat majd a büntetőjog módosításán, a választóknak arról kell kifejezniük véleményüket, hogy a jogállamhoz ragaszkodó, a többi európai nemzettel egyenrangú, erős nemzetként, vagy a félmegoldásokkal megelégedő, megfélemlíthető és meghunyászkodó nemzetként akarnak-e élni. Az elnök leszögezte: feddhetetlen politikusok által vezetett, büszke és erős nemzetet akar.

Iohannis azt mondta: megkezdi az előkészületeket a referendum kiírására. Kezdeményezését a parlamentnek is véleményeznie kell, de meg nem akadályozhatja.

Romániában a választói névjegyzékben szereplő polgárok 30 százalékának részvétele szükséges egy népszavazás érvényességéhez. A tavaly decemberi voksoláson, amelyen a PSD a parlamenti mandátumok több mint 47 százalékát megszerezte, a részvétel nem érte el a 40 százalékot, a jobboldalnak tehát a névjegyzékben szereplő polgárok mintegy 20 százalékát sikerült csak maga mellé állítania.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk