A tajvani hírszerzés szerint Kim Dzsong Un beteg


A Tajvani Nemzetbiztonsági Hivatal, a tajvani hírszerzés (NSB) vezetője, Csiu Kuo-cseng csütörtökön közölte, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető beteg – jelentette a CNA tajvani állami hírügynökség. A CNA szerint Csiu ezt válaszolta a kormánypárt egyik képviselőjének kérdésére a parlamentben, de további részletekkel nem szolgált. A törvényhozó kérdésére, hogy az észak-koreai vezető életben van-e, az NSB vezetője elmosolyodott, és kitért a válasz elől.

A tajvani ellenzék annak lehetőségével kapcsolatban intézett kérdést Csiuhoz, hogy Kim halála esetén hatalmi űr keletkezne Észak-Koreában. Ezzel kapcsolatban az NSB vezetője elmondta, hogy a tajvani hírszerzés fel van készülve egy ilyen eshetőségre.

A visszavonult tábornok – aki korábban miniszter és vezérkari főnök is volt – elmondta, hogy az NSB rendelkezik információval az észak-koreai helyzetet illetően, de arról csakis “zárt ajtók mögött” beszélhetne, mivel ha azt nyilvánosan tenné, veszélybe sodorná a forrásokat.

Az észak-koreai vezető egészségi állapotával kapcsolatos találgatások először azt követően merültek fel, hogy

nem jelent meg április 15-én az államalapító nagyapja, Kim Ir Szen születésének évfordulóján tartott megemlékezésen, holott Észak-Koreában ez a legnagyobb ünnep.

Az észak-koreai vezető már az április 15-i parádét megelőző napokban sem mutatkozott a nyilvánosság előtt.

A CNN amerikai hírtelevízió a múlt héten azt közölte, hogy Kim Dzsong Un szív- és érrendszeri műtéten esett át, és súlyos az állapota. Más források szerint Észak-Korea legszorosabb szövetségese, Kína szakértői csoportot, köztük orvosokat küldött Phenjanba.

A KCNA észak-koreai hírügynökség 18 napja nem jelentett a vezető tevékenységéről, pedig ez rendszeresen vezető hír a pártállami médiánál.

Legutóbb április 12-én írt arról, hogy a legfőbb vezető megjelent az országot irányító Koreai Munkapárt politikai bizottságának ülésén, ám azóta

A két Korea kapcsolatával foglalkozó Kim Jön Csul dél-koreai egyesítési miniszter mindazonáltal nemrég a parlament külügyi bizottságának ülésén hiteltelennek nevezte az észak-koreai vezető állapotával kapcsolatos meg nem erősített jelentéseket, és “álhíreknek” minősítette őket. “Rendelkezünk olyan hírszerzési információkkal, amelyek lehetővé teszik, hogy magabiztosan azt mondhassuk: nincsenek szokatlan jelek (Észak-Koreában) – fogalmazott.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk