Katonai puccs Törökországban!


A török hadsereg bejelentette, hogy átvette a hatalmat. Törökország teljes területén kijárási tilalmat rendeltek el.

A török hadsereg lezárta az isztambuli repülőteret, felfüggesztették az összes járatot, a katonák pedig behatoltak az állami televízió épületébe – jelentették a nemzetközi média. A török állami televízió szerint kijárási tilalmat rendeltek el az ország teljes területén.

Az NTV török hírtelevízió jelentése szerint korábban mindkét isztambuli hidat lezárták a forgalom előtt. A világhálón közzétett felvételek arról tanúskodnak, hogy katonák és katonai teherautók lepték el az átkelőkre vezető utakat. Legfrissebb híreik szerint a török katonai főparancsnokságon túszokat ejtettek a puccsisták, a CNN Türk tévé szerint köztük van a vezérkari főnök is.

Szemtanúk eközben arról számoltak be, hogy Ankarában fegyverropogást lehetett hallani, valamint katonai gépek és helikopterek szálltak el a főváros felett.

Az orosz RIA Novosztyi közlése szerint egy helikopter tüzet nyitott a török hírszerzés épületére Ankarában.

A kormányközeli Anatolia hírügynökség “hitelt érdemlő forrásokra” hivatkozva jelentette: a vezérkari főnököt, Hulusi Akar tábornokot túszként tartja fogva a katonák egy csoportja, amely – mint a jelentés fogalmaz – “felkelést kísérelt meg”.

Az isztambuli rendőrparancsnokságon fegyverropogásról számoltak be a tudósítók.

A CNN Türk televízió szerint Recep Tayyip Erdogan államfő “biztonságban van”. Az elnöki hivatal forrásaira hivatkozva a Gardian brit lap szerint Erdogan azt mondta:

“a török demokrácia elleni támadásról van szó. A hadseregen belül egy csoport megpróbálta megdönteni a demokratikusan megválasztott kormányt”.

A török hadsereg közleményt adott ki péntek este, amelyben bejelentette, hogy átvette a hatalmat

“a demokratikus rend megőrzésének és az emberi jogok védelmének érdekében”.

Binali Yildirim török kormányfő péntek este közölte: katonai puccskísérletet hajtott végre a hadsereg egy frakciója Törökországban, de a demokrácia győzedelmeskedni fog. A miniszterelnök bejelentette: mozgósították a biztonsági erőket, hogy “megtegyék azt, ami szükséges”. Az NTV török hírtelevízió által sugárzott beszédében leszögezte: “a parancsnoki láncon kívül” hajtották végre a törvényellenes akciót. Yildirim hangsúlyozta:

“a nép által megválasztott kormány hivatalban marad. Ez a kormány akkor távozik, amikor az emberek így döntenek.”

Binali Yildirim miniszterelnök később a Hurriyet Daily News című lap internetes honlapjának adott nyilatkozatában úgy fogalmazott:

“erőink az erővel szemben erőt alkalmaznak majd”.

A tájékoztatási eszközök szerint a puccsista katonák nyilatkozatot juttattak el e-mailben a törökországi médiaszerveknek, s abban jelezték, hogy a jövőben fenn akarják tartani az ország eddig érvényben lévő külkapcsolatait. A híradások megállapítják, hogy ennek az üzenetnek a hitelességét egyelőre nem lehet megállapítani.

Törökországban az államfő és a kormány kezében maradt a hatalom – jelentette ki egy elnökségi forrás, hozzátéve, hogy a politikai vezetés nem fog eltűrni egyetlen kísérletet sem a demokrácia aláásására. Megerősítették azt is, hogy Recep Tayyip Erdogan államfő biztonságban van.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk