Nagyon veszélyes időszak kezdődik Európában: csak magunkra számíthatunk!


Európai védelmi szövetség létrehozását szorgalmazta Francois Francois Fillon volt francia kormányfő, jobboldali elnökjelölt a Le Monde című francia és a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német napilap honlapján vasárnap megjelent interjúban egy nappal azelőtt, hogy Berlinben találkozik Angela Merkel német kancellárral.

“Nem integrált európai védelmet javasolok, hanem egy európai védelmi szövetséget” – mondta a konzervatív politikus. “Össze kell tenni az eszközöket, európai ipart kell építeni és egy pénzügyi alapot létrehozni, amely finanszírozza a külföldi beavatkozások költségeit” – tette hozzá.

Francois Fillon szerint lezárult a második világháború utáni időszak, és egy “új, nagyon veszélyes időszak kezdetén” állunk, amelyben “az európai országok egységére sokkal nagyobb szükség van, mint 25 évvel ezelőtt”. Szerinte a decemberi berlini támadást követően “Németország is tudatában van ezeknek az új veszélyeknek”.

Donald Trump amerikai elnök beiktatási beszédét a francia elnökjelölt “nagyon agresszívnak” minősítette.

“Európának meg kell magát szerveznie egy olyan amerikai politikával szemben, amely nem lesz velünk szemben kegyes. Ez még inkább európai kezdeményezést kíván. Amit Trump jelent, már Trump előtt elkezdődött” – fogalmazott Francois Fillon.

Az elnökjelölt visszautasította Donald Trump azon korábbi kijelentését, amely szerint a NATO “elavult”.

“A transzatlanti védelmi szövetség léte nem elavult, hanem inkább szükséges” – hangsúlyozta. “De nem jelen védelmet az iszlamista totalitarizmussal szemben, amely megpróbálja destabilizálni azt a hatalmas övezetet, amely Pakisztántól Nigériáig terjed” – tette hozzá. Szerinte “számos esetben az amerikai politika, amely a NATO-t irányítja, nem megoldás az iszlamista totalitarizmussal szemben, hanem inkább probléma”.

“Trumptól függetlenül Európának saját védelmet kell kialakítania” – hívta fel a figyelmet.

A volt miniszterelnök szerint Európa számára “a francia-német viszony teljesen alapvető”, ezért annak “egyenlő felek közötti megerősítését” tűzte ki célul.

“Történelmi felelősségünk, hogy politikai hatalommal ruházzuk fel ismét Európát az Egyesült Államokkal, Oroszországgal és Kínával szemben” – mondta Francois Fillon, aki Oroszországgal ugyanakkor “új alapokra helyezné a viszonyt”. A jobboldali elnökjelölt szerint ennek az ukrán kérdés rendezésével kell kezdődnie, majd egy következő lépésben új gazdasági partnerséget kell Oroszországgal kialakítani.

Az elnökválasztás első fordulóját április 23-án, a másodikat, amelyben a jelenlegi helyzet szerint Fillonnak és Marine Le Pennek, a Nemzeti Front elnökének és államfőjelöltjének van esélye bejutni, pedig május 7-én rendezik meg Franciaországban.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk