Putyinnak mindegy, ki lesz Obama utódja


Vlagyimir Putyin egy szombat interjúban azt mondta, Oroszország bármilyen amerikai elnökkel együtt fog működni, akit 2016-ban megválasztanak. Az orosz elnök arra a kérdésre válaszolva, hogy kinek szurkol az amerikai elnökválasztási kampányban, így felelt: Moszkva nem egy konkrét személlyel működik együtt. “Mi egy országgal működünk együtt, a világ leghatalmasabb, és nagyon nagy befolyású államával” – fogalmazott Putyin a Vesztyi v szubbotu című műsorban a RIA Novosztyi állami hírügynökség jelentése szerint. Az orosz elnök megjegyezte, hogy Oroszország és az Egyesült Államok között több területen is vannak nézetkülönbségek. Kiemelte a biztonságpolitikát, utalva arra, hogy Amerika egyoldalúan kilépett a Rakétaelhárítói Szerződésből (ABM), “ez lényeges kérdés”. Hozzátette, hogy egy sor egyéb nemzetközi kérdésben is eltérő a véleménye a két országnak, “ugyanakkor van köztünk valami, ami egyesít és együttműködésre késztet bennünket”. Ez utóbbi kapcsán a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozását, a nemzetközi bűnözés és terrorizmus elleni küzdelmet, valamint a szegénység felszámolását célzó erőfeszítéseket említette. Putyin az interjúban kijelentette, hogy Oroszország megbízható partner, amely független, szuverén külpolitikát és az orosz nép igényeinek megfelelő belpolitikát folytat, s ez lehetővé teszi számára, hogy ne befolyásolják rövid távú érdekek és pillanatnyi körülmények. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk