Olasz Anna második lett a nyíltvízi úszók új-kaledóniai világkupáján


Remekül kezdte az idényt Olasz Anna: az Egyesült Államokban tanuló sportoló második lett a nyíltvízi úszók világkupa-sorozatának új-kaledóniai állomásán, Noumeában. A magyar szövetség tájékoztatása szerint a levegő és a víz hőmérséklete ideális volt, de a Franciaországhoz tartozó Csendes-óceániai szigetek mellett elég komoly szélben kellett úszniuk a vk-sorozat harmadik állomásán rajthoz állóknak, így olykor kétméteres hullámokkal is meg kellett küzdeniük a versenyzőknek. Öt kilométer után kettészakadt a mezőny, Olasz az élcsoportban tempózott és végül csupán Aurélie Muller tudta megelőzni, aki régóta a legjobb franciának számít nemzetközi szinten. Kettejük között 27 másodperc volt a különbség, Olasz 2:09:45 óra alatt teljesítette a 10 km-es távot. “Ez szörnyen nehéz volt, még életemben nem úsztam ilyen nehéz pályán. Mindenesetre alig várom, hogy szombaton is úszhassak a francia nyílt bajnokság öt kilométeres számában, mert akármilyen nehéz ilyen körülmények között úszni, nagyon fontos tapasztalatszerzés szempontjából” – értékelt a magyar úszó. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk