Robbantás Szentpéterváron: Szíriába vezethetnek a szálak


A szentpétervári metrón egy közép-ázsiai férfi követett el öngyilkos merényletet, aki kapcsolatban állt a polgárháború sújtotta országban lévő fegyveresekkel – közölte keddre virradóra a rendvédelmi szervekre hivatkozva TASZSZ orosz hírügynökség.

A hírügynökség informátora szerint az elkövető a metrókocsi közepén állt, nem messze az ajtótól. ”A robbanószerkezet vagy a testéhez volt erősítve, vagy a hátizsákjában volt, vagy kézben tartotta azt, a hasa magasságában” – mondta a TASZSZ-nak a névtelenül nyilatkozó forrás.

Tájékoztatása szerint a robbantó egyik kezét vezetékekkel együtt találták meg és azt szakértői vizsgálatra küldték. Az informátor kijelentette, hogy a detonáció helyszínén sok, az áldozatoktól származó testmaradvány is szétszóródott. A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.

A működésbe hozott, fémgolyókkal és anyacsavarokkal megtöltött szerkezet robbanóereje 200-300 gramm trotilnak felelt meg. A nyilatkozó szerint további vizsgálat fogja megállapítani, hogy ezt a bombát ugyanúgy tűzoltópalackból alakították-e ki, mint a másikat, de a helyszínen találtak olyan darabokat, amelyek erre utalhatnak.

Egy kilogramm trotilnak felelt meg a másik robbanóeszköz ereje, így sokkal nagyobb pusztítást okozhatott volna, mint az, amelyet működésbe hoztak – ezt már a Rosszija 24 hírtelevízió közölte.

Azt, hogy metrórobbantást előzetes adatok szerint öngyilkos merénylő követte el, elsőként az Interfax hírügynökség jelentette. Az értesülést hivatalosan egyelőre nem erősítették meg. A rendkívüli helyzetek kezeléséért felelős minisztérium kedden hajnalban közölte, hogy a robbantás miatt 51 személyt szállítottak kórházba. Korábban az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottság 11 halottról és 45 sebesültről számolt be.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk