Szijjártó a NATO-külügyminiszterek előtt álló kihívásokról


Ahhoz, hogy a NATO az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet és a terrorfenyegetés visszaverésére tudjon koncentrálni, életbevágóan fontos az ukrajnai, afganisztáni és Irán körüli konfliktusok mielőbbi lezárása – mondta szerdán telefonon az MTI-nek Szijjártó Péter, aki a törökországi Antalyában a NATO kétnapos külügyminiszteri értekezletén vesz részt. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: kollégáival egyetértettek abban, hogy a “minden idők legbrutálisabb terrorszervezetének” számító Iszlám Állam befolyásának növekedése teljesen új biztonsági környezetet teremtett, amelyhez a világ legerősebb védelmi szervezetének alkalmazkodnia kell. Ahhoz, hogy ez sikerüljön és az IÁ ellen hatékonyan fel lehessen lépni, három fő kérdés mielőbbi rendezésére van szükség: le kell zárni az ukrajnai háborút, stabilizálni kell az afganisztáni helyzetet és tető alá kell hozni az iráni atomprogramról szóló végleges megállapodást – hangsúlyozta Szijjártó Péter. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk