Durva baleset a Sziget utcában – totálkáros autó, kidőlt villanyoszlop


Csodával határos módon sértetlenül megúszta “nagy kalandját” egy férfi szerda este a marosvásárhelyi Sziget utcában, viszont autója totálkáros lett. Egyelőre nem világos, mi okból, de a gépkocsivezető váratlanul elvesztette uralmát a jármű fölött, magasba repült és megpördült, kiütötte az útszéli villanyoszlopot, és megrongálta, illetve a hatalmas ütéssel néhány méterrel odébb tolta a közeli városi stadion parkolójában hagyott lakókocsit, amelyből vasárnapoként ételt és italt árulnak az itt szervezett ócskapiac látogatóinak.

Képünk illusztráció, de híven mutatja a balesetet szenvedett jármű állapotát
A sofőr azt mondta, fogalma sincs, mi történt. Az egyik pillanatban még az úttestet nézte, és a közelgő kanyarra készülődött, a másikban már a levegőben volt, anélkül, hogy tudná, mi történik. A hatalmas csattanásra összefutott a műfüves pályán éppen zárult labdarúgó-mérkőzés közönsége. Egyesek azt feltételezték, hogy menet közben kihasadt a kereke, ez okozta a balesetet, viszont a jobb első abroncs – amelyen hatalmas rés tátongott – állapota nem igazán támasztotta alá ezt a feltételezést. Sokkal inkább valószínűbb, hogy a gépkocsivezető menet közben figyelmetlenségből érintette az útszéli szegélykövet, és az dobta meg akkora erővel, hogy totálkárosra törött az autó. Rövid időn belül ez immár a harmadik baleset, amely a szóban forgó kanyar környékén történik. Néhány hete egy teherautó lerobbant és elzárta az úttesten a forgalmat, az erre terelt nehézforgalom csak nehézkesen zajlott, a járműveknek fel kellett hajtaniuk az útszéli poros részre – szerencséjük, hogy a szakasz a városi stadion parkolójaként használatos, és van rá kialakított felhajtó rész, mert egyébként a magas szegélykövekkel a teherautók nem boldogultak volna, és veszteglésre kényszerültek volna. Néhány napja ugyanakkor egy másik személygépkocsinak is gumidefektje volt, mert vezetője kitérni kényszerült egy rosszul kanyarodó TIR elől, és kerekével hasonlóan hozzáért a szegélykőhöz, amely szétrobbantotta az abroncsot. Mindezek a balesetek ismételten felvetik annak szükségességét, hogy az útszakasz menti szegélykövet elbontsák. Korábban hasonló módon akarták megépíteni a Marosvásárhelyt Szászrégennel összekötő szakaszt, ami óriási tiltakozáshullámot váltott ki, ennek nyomán a kivitelező végül kénytelen volt módosíttatni az építkezési tervet, és elbontani a már sokfele helyére került oldalszegélyt. mediatica

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk