Elhunyt a Forrest Gump írója


Elhunyt Winston Groom, a Forrest Gump szerzője, akinek regényéből a Tom Hanks főszereplésével forgatott népszerű hollywoodi film készült.

A 77 éves Groom szerdán halt meg alabamai otthonában, Fairhope-ban. A város polgármestere, Karin Wilson csütörtökön erősítette meg az amerikai médiában a szomorú hírt, mint kiemelte, Groom az ott élők számára igazi ikon volt.

Groom élettörténete, egyebek mellett az, hogy szolgált Vietnámban, sok szempontból hasonlított 1986-ban megjelent regénye főhősének sorsára. A könyvből 1994-ben forgattak filmet Tom Hanks Oscar-díjas alakításával.

A Forrest Gump a Mobile-ban felnőtt és az Alabama Egyetemen 1965-ben diplomázott Groom legismertebb műve volt. Az író 1965 és 1969 között szolgált az amerikai hadseregben, ez idő alatt Vietnamban is járt.

A rendkívül becsületes és jólelkű, de kissé lassú felfogású Forrest Gump jelen van a 20. század minden fontos eseményén, élsportoló és háborús hős lesz, és közben találkozik a korszak minden jelentős személyiségével, Elvistől John Ford Kennedyn át Nixonig. De hiába kerül a történelmi események középpontjába, őt csak az hajtja, hogy együtt lehessen élete szerelmével.

„A Forrest Gump alkotójaként emlékezünk rá, de emellett tehetséges újságíró és Amerika történetének elismert írója is volt” – méltatta a könyv szerzőjét Kay Ivey, Alabama kormányzója.

A Forrest Gump című regény az Alabamai Egyetem emeritus professzora, Don Noble, Groom barátja szerint jóval sötétebb és gazdagabb is, mint a könyv alapján forgatott film.

A 20. századi amerikai történelmet áttekintő Forrest Gump a film bemutatása után igazi kulturális jelenséggé vált. A produkció 1995-ben hat Oscar-díjat nyert, köztük a legjobb film díját, és a rendező, Robert Zemeckis is díjazott lett. A film 1994-ben az amerikai mozis toplista második helyezettje volt Az oroszlánkirály mögött. A film sikere nyomán a regény is bestsellerré vált.

Groom 16 regényt és ismeretterjesztő könyvet írt. A Conversations with the Enemy című könyvét, amely egy amerikai hadifogolyról szól, akit kollaborációval vádolnak Vietnamban, Pulitzer-díjra is jelölték, és a díj finalistái között szerepelt. Az író utolsó regénye, az El Paso 2016-ban jelent meg.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk