Esterházy Péter halála – Az ABC című napilap Kertész Imre “irodalmi cinkostársaként” emlékezik az íróra


Esterházy, az író, aki futballista volt címmel közölt megemlékezést a csütörtökön elhunyt magyar íróról az ABC című spanyol napilap vasárnapi számában. A lap Esterházy Pétert Kertész Imre “irodalmi cinkostársának” nevezte.

A szerző, Mercedes Monmany irodalomkritikus, cikkében kifejtette: a demokrácia “megérkezése” előtt, és mielőtt 2002-ben a magyar nyelvet “megkoronázták” Kertész Imre irodalmi Nobel-díjával, a vasfüggöny mögötti országok írói közül éveken át Esterházy Péter volt a nemzetközileg legismertebb a cseh Milan Kundera mellett.

Politikai másként gondolkodó, a totalitarizmus vitriolos kritikusa, a szabadság védelmezője, kreatív újító – írta Esterházyról, akit Kertész Imre “irodalmi cinkostársának” nevezett.

Mercedes Monmany szerint Esterházy fantasztikus mestere volt a szövegek ötvözésének, műveiben keveredtek az önéletrajzi és történelmi elemek, a humoros és bálványromboló paródiák, hatalmas műveltségének állandó jelenléte mellett.

Az ABC kritikusa megemlékezett arról is, hogy Esterházy “egyedülállóan bátor” tettet hajtott végre azzal, hogy megírta a Javított kiadást, miután fény derült édesapja állambiztonsági múltjára.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk