Balhés alelnöke lesz a magyar parlamentnek


Egy verekedés után felfüggesztettet kapott. Bőrfejűnek titulálták, de ő tagadja, hogy skinhead nézeteket vallott volna. Ő, a jobbikos Sneider Tamás lesz az Országgyűlés egyik alelnöke. Az egri szőlő- és gyümölcskertészből politikussá lett Sneider leginkább egy 1988-ban keletkezett rendőrségi jegyzőkönyv miatt kénytelen magyarázkodni. Akkor bőrfejűnek titulálták, de mindvégig következetesen tagadta, hogy skinhead nézeteket vallana.

A történet az elmondása szerint a következő volt: 16 éves korában beidézték egy ügyben meghallgatásra, ekkor megjelenése, rövid haja, piros hózentrágere miatt került kartotékjára a bőrfejű jelző. Abban az évben, még középiskolásként, motorral Erdélybe ment, majd visszatérve egy Románia-térképet akasztott ki iskolájában, jelezve rajta a történelmi határokat. Ezért mondhatták rá, hogy skinhead – véli utólag. Tovább…

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk