Kárpátaljai napok kezdődtek a brüsszeli Balassi Intézetben


Kárpátaljai napok kezdődtek szerdán este a brüsszeli Balassi Intézetben. “Kárpátalja kincsei” címmel kárpátaljai művészek műveiből nyílt kiállítás, s beregi szőttesek is megtekinthetők. A megnyitón a 2006-ban alakult Kokas Banda lépett fel népzenei és néptáncelőadással. Csütörtök este “Koszorú” címmel verses, zenés összeállítás nyújt betekintést Kárpátalja előadóművészetébe. Bocskor Andrea, a Fidesz-KNDP kárpátaljai származású európai parlamenti képviselője a megnyitón elmondta: a cél a térség bemutatása. Kiemelte, hogy a nemzeti identitás mellett nagyon fontosak a hagyományok. A politikus felidézte, hogy a kárpátaljai magyarok a múlt században öt államban éltek, pedig sosem hagyták el szülőföldjüket. Bocskor Andrea emlékeztetett arra is, hogy Ukrajnában a magyarság ma is egy háborús konfliktus árnyékában és gazdasági nehézségek közepette kénytelen élni. Nagy Zoltán, Magyarország belgiumi nagykövete említést tett arról, hogy a honfoglaláskor a magyarok Kárpátalján át érkeztek a Kárpát-medencébe, s hogy a térség sok közismert embert adott a világnak, többek között Munkácsy Mihályt. “Láthatják, hogy a hagyomány és a tehetség tovább él” – hangoztatta a nagykövet, aki szintén emlékeztetett Ukrajna nehézségeire, majd kijelentette: “a magyar kormány Ukrajna mellett áll, és fontos számára a kárpátaljai magyarok biztonsága és boldogulása”. Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke és az ukrán parlament képviselője rámutatott, hogy ő maga a Szovjetunióban, édesapja Csehszlovákiában, nagyapja pedig az Osztrák-Magyar Monarchiában jött a világra. “Soha nem mozdultak ki Kárpátaljáról. Ilyen volt a mi huszadik századunk” – hangsúlyozta Brenzovics, aki szerint a kárpátaljai magyarság s a térség teljes lakossága történelmének egyik legnagyobb válságát éli át, amely jövőjét és létét is veszélyezteti. “Mi szeretnénk megmaradni magyarnak Kárpátalján, mint magyar közösség, amely őrzi, fejleszti kultúráját” – tette világossá a KMKSZ vezetője. Brenzovics László egyúttal reményének adott hangot, hogy az ukrajnai konfliktus véget ér, béke lesz, és létrejön egy olyan európai állam, amelyben a kárpátaljai magyarság jogait tiszteletben tartják, a közösség megmaradhat és fejlődhet. A megnyitót követően az MTI-nek adott nyilatkozatban Brenzovics László arra az álláspontra helyezkedett, hogy a kelet-ukrajnai konfliktusra fegyveres megoldás nem születhet, békére kell törekedni, ami mindig kompromisszumot jelent. A kárpátaljai magyar politikus elmondta: “nincs más út”, mint a minszki megállapodások végrehajtása. Brenzovics egyúttal úgy vélte, van esély arra, hogy a kárpátaljai magyarság jól járjon Ukrajna közigazgatásának átalakításával, mert a törvény szerint az etnikai, történelmi szempontokat is figyelembe kell venni. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk