Végkifejlet előtt a kormányban kialakult politikai konfliktus: “világos, hogy valakinek menni kell”


A Szociáldemokrata Párt ügyvezető elnöke nem tartja valószínűnek a miniszterelnök-váltást, szerinte inkább a belügyminiszter távozása várható.

A Carmen Dan és Mihai Tudose kormányfő között kialakult konfliktushelyzet miatt „világos, hogy egyiküknek mennie kell“ – mondta egy vasárnap esti televíziós műsorban Niculae Bădălău. A politikus hangsúlyozta, a párt végrehajtó bizottságának mai ülésén megoldást kell találni a helyzetre. Hozzátette, szerinte Liviu Dragnea pártelnök nem fogja kezdeményezni, hogy vonják meg a politikai támogatást a miniszterelnöktől, az államfő ugyanis korábban nyilvánosan bejelentette, hogy harmadszorra nem fogja kinevezni a PSD miniszterelnök-jelöltjét. „Úgy gondolom, vagyunk annyira érettek és bölcsek, hogy nem követjük el ezt a hibát, és megtaláljuk majd a középutat, hogy a párt alapszabályának betartásával folytassuk sikeres kormányzásunkat“ – mondta.

Niculae Bădălău ama meggyőződésének is hangot adott, hogy nincs konfliktus Liviu Dragnea és Mihai Tudose között. „A belügyminisztérium keretében történt szörnyűségek kiváltotta Tudose-Dan-konfliktust a média Tudose-Dragnea-konfliktusként állítja be, holott ez nem igaz, mert Dragnea pártelnöknek egyetlen nyilvános állásfoglalása sem volt eddig a téma kapcsán. Meg vagyok győződve, hogy tárgyalnak. Én nem láttam semmiféle konfliktust Tudose és Dragnea között“ – mondta a PSD ügyvezető elnöke.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk