Árokba borult egy autóbusz, amellyel 33-an utaztak


Fotó: ISU ARAD.

Felborult egy autóbusz 33 emberrel a fedélzetén Arad megyében, szombat este. Kilencen kórházba kerültek.

Az Arad megyei katasztrófavédelmi felügyelőség szerint a baleset 19 óra körül történt Körösbökény Köved felőli kijáratánál, a 792C jelzésű megyei úton haladó jármű az út menti árokba borult.

A baleset miatt a hatóságok piros jelzésű mentési tervet léptettek életbe, és több mentős egységet is a helyszínre vezényeltek.

A buszon utazó 33 személy közül kilencet kórházba kellett szállítani, de egyikük sem szenvedett életveszélyes sérüléseket.

Három utas saját autóval folytatta az útját hazáig, a többieket a körösbökényi polgármesteri hivatal egyik üléstermében helyezték el, amíg értük ment egy másik jármű.

A rendőrség szerint a Temes megyében bejegyzett busz turistákat szállított, és egy 50 éves, Temes megyei férfi vezette. A sofőrt megszondáztatták, az eredmény szerint nem fogyasztott alkoholt.

AGERPRES

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk