Halálos balesetet okozott egy ittas férfi


Halálos balesetet okozott egy ittas férfi Máramaros megyében: vasárnap késő este, a 109F jelzésű megyei út Horgospatak és Lápos közötti szakaszán történt a tragédia. Képünk illusztráció.

A rendőrség első vizsgálati eredményei szerint a 48 éves, nemesbudafalvi sofőr egy balkanyarban elvesztette uralmát az autója fölött, amely elhagyta az úttestet és felborult. Utasa, egy 47 éves nő, nem viselt biztonsági övet, és a történtek következtében életét vesztette.

A rendőrség tesztelte a gépkocsivezetőt, hogy fogyasztott-e alkoholt, és a készülék 0,99 mg/l-es légalkohol-koncentrációt mutatott. Ezért a férfit kórházba vitték vérvétel céljából.

Szakemberek szerint annál, aki ennyit ivott, már jelentősen lassulnak a reflexek, a mozgás bizonytalanná válik, közben az egyensúlyérzék jelentősen csökken, sokaknál a fókuszálás is romlik, és az ítélőkészséget is megsínyli az alkoholbevitel – ekkor kezd jó ötletnek tűnni olyan dolog, amit józan fejjel nem hinnénk annak.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk