Taggelt bejegyzések: baleset ittas vezetés miatt

Részegen hajtott a villanyoszlopnak, kiderült, hogy drogot is fogyasztott

Részegen hajtott a villanyoszlopnak, kiderült, hogy drogot is fogyasztott

A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy paksi férfi ellen folytattak több bűncselekmény elkövetése miatt. Az eljárás tavaly május 19-ére nyúlik vissza, amikor egy 25 éves paksi férfi az éjszakai órákban az általa vezetett Mercedes típusú személygépkocsival a 65-ös főúton Kétyen közlekedett, emlékeztet beszámolójában a police.hu. A gépkocsivezető – vélhetően ittassága

Súlyosabb büntetés annak, aki ittasan balesetet okoz

Súlyosabb büntetés annak, aki ittasan balesetet okoz

Letöltendő börtönbüntetéssel sújthatják azokat a gépkocsivezetőket, akik ittasan balesetet okoznak. Hasonló fenyítésre számíthatnak majd azok is, akik hajtási jogosítvány nélkül vezetnek, feltéve, hogy a parlament elfogadja a volt igazságügyminiszter, Robert Cazanciuc szenátor törvénykezdeményezését. Jelenleg az említett kihágásokat elkövető sofőrökre felfüggesztett büntetés is kiszabható, derül ki a Libertatea összeállításából.


A héjjasfalvi magyar alpolgármester a ma reggeli baleset halálos áldozata!

A héjjasfalvi magyar alpolgármester a ma reggeli baleset halálos áldozata!

Részvétnyilvánítást küldött a Maros megyei RMDSZ-szervezet, miután kiderült, hogy a hétfőn reggel, a Héjjasfalva és Szederjes közötti útszakaszon történt baleset halálos áldozata a héjjasfalvi alpolgármester. Ezt az alábbiakban olvashatják. “Megrendülten vettük tudomásul, hogy Hegyi Péter, Héjjasfalva község alpolgármestere tragikus hirtelenséggel elhunyt. Hegyi Péter halála óriási veszteség nemcsak családja, közvetlen hozzátartozói számára, hanem Héjjasfalva község számára

Halálos baleset, több ember kómában

Halálos baleset, több ember kómában

Egy személy meghalt, négyen megsérültek, közülük kettőt válságos állapotban szállítottak kórházba, miután egy furgon frontálisan ütközött egy személyautóval Krassó-Szörény megyében. A baleset Boksánbányán történt, az 58B jelzésű főúton. A furgon sofőrje a helyszínen életét vesztette, négy személy megsérült – nyilatkozta a Krassó-Szörény megyei rendőr-főkapitányság illetékese, Dinu Nicorici. A sérülteket a resicabányai sürgősségi kórházba szállították, négy,

Végigszántotta a parkoló kocsikat a csaprészeg sofőr

Végigszántotta a parkoló kocsikat a csaprészeg sofőr

Szlovákiából érkezik a hír: egy parkolóban flipperezett egy csaprészeg sofőr az ott álló járművek között, végigszántva a parkoló kocsikat. A kihívott rendőrök megszondázták a Passat sofőrjét, és az jött ki, hogy szinte világít, olyan részeg. Szombaton este tíz körül nagy robaj hallatszott a Na Hôrke utcában Nyitrán. Az egyik parkolóban az ott álló járművekkel kezdegetett


Taxi a Poklos-patakban

Taxi a Poklos-patakban

Fotó: Krausz Lóránt Szilveszter Ittasan vezette személygépkocsiját azt a taxisofőr, aki baleset áldozata lett a Tudorban: elvesztette uralmát a járműve fölött, és autójával a Poklos-patakba zuhant. A helyszínelő rendőrök megállapították, hogy a kilélegzett alkohol 1,08 mg/l-es koncentrációjú. A július 25-én éjjel történt balesetben az 51 éves gépkocsivezető könnyebben megsérült, adta hírül a Maros megyei rendőr-főkapitányság.

Hárman meghaltak! Az autó megpördült, majd tengelye körül forogva nekicsapódott egy fának

Hárman meghaltak! Az autó megpördült, majd tengelye körül forogva nekicsapódott egy fának

Fotó: all-in.de Három magyar állampolgár meghalt, három pedig súlyos sérüléseket szenvedett egy közúti balesetben a bajorországi Kaltental közelében – közölte csütörtökön a helyi rendőrség. A hat ember egy Mazda 323 típusú személygépkocsival szenvedett balesetet szerdán késő este a 2035-ös számú úton. Az autót egy 23 éves nő vezette, a többiek 20 és 27 év közötti

A Szováta-patakba borult egy autós Szovátán

A Szováta-patakba borult egy autós Szovátán

Képünk illusztráció A Szováta-patakba borult autójával egy ittas gépkocsivezető Szovátán. A balesetről hétfői tájékoztatójában adott hírt a Maros megyei rendőr-főkapitányság. A szerencsétlenség még pénteken történt, a gépkocsiját vezető 63 éves férfi könnyebben megsérült. A rendőrök a helyszínen megfújatták a sofőrt, a kilélegzett alkohol 0,62 mg/l-es értéket mutatott, ezért a helyi kórházba vitték, hogy pontosan megállapítsák


Ittas volt a balesetben elhunyt mindkét mozdonyvezető – a boncolás eredménye

Ittas volt a balesetben elhunyt mindkét mozdonyvezető – a boncolás eredménye

A boncolási eredmények szerint alkoholt fogyasztott a Hunyad megyei Banica (Baniţa) és Merisor (Merişor) között kisiklott vonat két mozdonyvezetője. ‘Mindkettőjüknek alkoholt találtak a vérében. Hogy mennyit, azt nem mondhatom meg, mert a törvény értelmében ezek bizalmas adatok’ – nyilatkozta szerdán az AGERPRES hírügynökségnek dr. Dan Mărculescu, a Hunyad megyei törvényszéki orvostan vezetője. Szerinte a segéd