Hat év után újra Cure-koncert lesz Budapesten


Újra Magyarországon ad koncertet a Cure. A gothic rock kultikus brit zenekara hat év után lép fel a magyar fővárosban, 2022. október 26-án a Papp László Budapest Sportarénában, európai turnéja keretében.

A Cure Tour Euro 22 koncertsorozaton a zenekar negyvennégy alkalommal lép színpadra huszonkét országban. Az előzenekar a Twilight Sad lesz – közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

A frontember Robert Smith által vezetett csapat több mint négy évtizedes eddigi története során ötödször lép fel Magyarországon. Az együttes legutóbb 2016 őszén turnézott Európában.

Az 1978-ban alapított zenekart kezdetben a posztpunk és az újhullám vonalához sorolták, de a nyolcvanas évek elején zenéjükben egyre több sötét téma került előtérbe, ami miatt a gothic rock színtérhez kapcsolódtak. A zenekart gyakorlatilag egy személyben jelentő Robert Smith énekes, gitáros, dalszerző a nyolcvanas évek közepén talált rá a jellegzetes cure-os stílusra, amely ezt a világot popzenei elemekkel ötvözi.

A Cure ezzel a poprock szupersztárjává vált, olyan óriási slágerek fűződnek a zenekarhoz, mint a Just Like Heaven, a Lovesong, a Boys Don’t Cry, a The Love Cats, a Friday I’m in Love vagy a Lullaby. A csapat tizenhárom stúdióalbumot (a legutóbbi 4:13 Dream címmel 2008-ban került piacra), öt koncertanyagot, tíz EP-t és több mint negyven kislemezt jelentetett meg, ezek összesen több mint 30 millió példányban keltek el. A legsikeresebb lemezek között szerepelt a Pornography (1982), a The Head On The Door (1985), a Kiss Me, Kiss Me, Kiss Me (1987), a Disintegration (1989) és a Wish (1992).

A Cure Tour Euro 2022 során Robert Smith (ének, gitár) mellett Simon Gallup (basszusgitár), Jason Cooper (dob), Roger O’Donnell (billentyűs hangszerek) és Reeves Gabrels (gitár) szerepel a zenekarban.

Az együttes eddig négyszer lépett fel Magyarországon, mindannyiszor óriási sikerrel: 1989-ben a Kisstadionban, 2002-ben a Sziget fesztiválon (esőben), 2005-ben a Szegedi Ifjúsági Napokon (SZIN), 2016-ban pedig a Budapest Sportarénában.

A csapat mintegy ezerötszáz koncertet adott eddigi pályafutása során. A Rock’n’Roll Hírességek Csarnokába 2019-ben iktatták be a Cure-t.

  • MTI
Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk