December végétől kötelező a védőoltás a magánszektorban New Yorkban


December végétől minden alkalmazottat be kell oltani COVID-19 ellen New Yorkban, a magánszektorban, jelentette be hétfőn a város polgármestere. Bill de Blasio ezzel tovább megy, mint Joe Biden államfő, aki január 4-étől tette kötelezővé a védőoltást a 100 fősnél nagyobb cégek dolgozói számára.

Bár az elnök döntésének végrehajtását egyelőre akadályozza az igazságszolgáltatás, New Yorkban 184.000 vállalkozás, vállalat és üzlet számára kötelezővé tették a járványvédelmi intézkedést Karácsony harmadnapjától kezdve.

A polgármester azt is bejelentette, hogy

“éttermekbe, edzőtermekbe vagy moziba is csak úgy juthatnak be a 12 éven felettiek, ha igazolni tudják, hogy két adag oltást kaptak. Az 5 és 11 év közötti gyermekeknek pedig legalább egy adag oltás beadatásáról kell papírt felmutatniuk”

– mondta Blasio.

Az új rendelkezés néhány nappal azelőtt lép életbe, hogy de Blasio távozik hivatalából, helyére pedig a demokrata Eric Adams érkezik. Utóbbi szóvivője, Evan Thies elmondta, a megválasztott polgármester „más COVID-leküzdési stratégiákat is fontolóra vesz“.

Az Egyesült Államokban a beoltási kötelezettség államonként, sőt városonként is nagyon eltérő szórást mutat. Egyes államokban nincsenek ilyen előírások, másokban megkövetelik a kormányzati alkalmazottak vagy bizonyos magas kockázatú ágazatokban, például az egészségügyben dolgozók beoltását. De egyetlen másik helyen sem jelentettek be olyan kötelezettséget, amely ennyire messze ment volna a magánszektorban, és ilyen sok emberre vonatkozna.

Az új koronavírus Omicron változatának megjelenését legalább 15 amerikai államban erősítették meg. Ezek közül nyolc új fertőzéses esetről New Yorkban számoltak be.

New York városát súlyosan érintették a járvány első hullámai 2020-ban, összesen 34.867 ember halt meg a COVID-19 következtében.

  • Fotó: Facebook | Bill de Blasio
Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk