Kigyulladt egy koronavírusos betegeket kezelő kórház – kilencen meghaltak!


Halálos áldozatokat is követelő tűz pusztított pénteken a koronavírusos betegeket ápoló konstancai járványkórházban.

A katasztrófavédelem a tűz megfékezése után közölte: kilenc páciens életét vesztette, a kórházat kiürítették.

Az első jelentések szerint a kórház intenzív osztálya gyulladt ki, ahol lélegeztetőgépek működnek. A tragédiáról készült amatőr videofelvételeken az látszik, hogy a kétemeletes épület jelentős részét sűrű füst lepte el, a földszinti kórtermekből a betegek az ablakokon kimászva menekültek.

A katasztrófavédelem a szomszédos megyékből is Konstancára küldött tűzoltóegységeket, hogy az oltásban és a betegek kimenekítésében segédkezzenek. A konstancai járványkórház udvarán a tűzoltók mobilkórházat állítottak fel, amelyben elvégzik az evakuált betegek szűrését, és állapotuk függvényében más kórházakba irányítják át őket.

Az egészségügyi minisztérium szerint a konstancai járványkórházban 113 beteget kezeltek, közülük tízet az intenzív terápiával.

Romániában a koronavírus-járvány negyedik hulláma minden korábbit meghaladó ütemben terjed, az újonnan fertőzöttek száma a héten már több ízben rekordot döntött, a kórházak túlterheltek, a Covid-kórházak intenzív terápiás részlegei országszerte megteltek, a szaktárca újabb kórházi részlegek felszabadításával és a szakszemélyzet áthelyezésével próbálja a helyek számát a növekvő igényekhez igazítani.

Az országban az utóbbi évben három másik tragédia is történt a Covid-kórházakban, szintén a kórtermekben használt lélegeztetőgépekkel összefüggésben. Tavaly novemberben a kelet-romániai Karácsonkő (Piatra Neamt) koronavírusos betegeket ápoló kórházának intenzív osztálya gyulladt ki: akkor tízen életüket vesztették. Idén januárban a bukaresti Matei Bals járványkórház koronavírus osztályának egyik kórtermében keletkezett tűz, amelyben négy beteg vesztette életét. Áprilisban oxigénellátás nélkül maradt a bukaresti Victor Babes járványkórház udvarán egy konténerben kialakított intenzív terápiás Covid-részleg, és emiatt három súlyos állapotban lévő koronavírusos páciens meghalt.

MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk