Barcelona: így próbálják meg máris „kitörölni” Neymart


Bármilyen hihetetlennek is tűnik, minden jel arra mutat, Neymar hamarosan a Paris Saint-Germain futballistája lesz. A Sky Sports News értesülése szerint a francia klub megegyezett a brazil sztárral, aki most már szinte biztos, hogy elhagyja a Barcelonát.

Neymar klubcseréje magasan a legdrágább lehet a labdarúgás történetében. A PSG-nek közel 500 millió eurójába kerülhet, beleszámítva a béreket, bónuszokat és a 222 milliós kivásárlási árat. A párizsiak a Sky szerint ötéves szerződésben állapodtak meg Neymarral, akinek éves alapfizetése nettó 30 millió euró lesz.

Az FC Barcelonánál nehezen viselik a semmiből jött átigazolási kérelmet, és a katalánoknál már meg is tették az első lépést, hogy „kitöröljék” mindenhonnan a brazil klasszist.

A gránátvörös-kékek még a hivatalos bejelentést sem várták meg, máris elkezdték mindenhonnan eltüntetni Neymart.

Kezdésként a Camp Nou mellett található óriásplakátot kicserélték egy olyanra, amelyen nincs rajta a brazil, majd egy nap alatt szinte mindenhonnan eltűnt Neymar arca Barcelonában, sőt, a klub boltjaiban sem lehet ma már kapni a 11-es mezt.

Nagyon úgy tűnik, a felek itt nem barátokként fognak elválni…

NSO

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk