Csányi újra indul az MLSZ-elnökségért


Újra jelölteti magát a posztot 2010 óta betöltő Csányi Sándor a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének. “Jó úton járunk, nagyszerű folyamatokat indítottunk el, ezeket jó lenne folytatni, szeretném látni a munka végeredményét, és amikor hazai és külföldi kollégáim biztatására vállaltam, hogy az UEFA tisztújításán jelöljenek a végrehajtó bizottságba, azzal tulajdonképpen már kimondtam, hogy folytatom, ha az MLSZ küldöttgyűlésén a labdarúgó társadalom képviselői is úgy gondolják” – nyilatkozta a FourFourTwo magazinnak adott terjedelmes interjúban Csányi Sándor, aki hozzátette, hogy az elnökség tagjaiban lesz változás, mert ahogy fogalmazott, “a változó feladatokhoz az elnökség összetételének is igazodnia kell”. Az MLSZ első embere megjegyezte, feladata sokkal nehezebb, mint azt megválasztásakor gondolta, ugyanakkor úgy érzi, jelentős lépéseket tettek a sportág fejlődése érdekében. Kiemelte, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 2012-ben sikeresen megrendezett budapesti kongresszusát, és a sikeres pályázatot a 2020-as Európa-bajnokság négy mérkőzésére. Az interjúban Csányi Sándor az öt évvel ezelőtti célkitűzések megvalósításával kapcsolatban elmondta, egy szakértő cég részletesen értékelte az MLSZ programját, a tizenhárom stratégiai célkitűzésből egynél, az NB I nézőszámánál állapított meg visszalépést, továbbá két területen, az utánpótlás-nevelésben és a klubcsapatok eredményességében elmaradást. Az elnök megjegyezte, neki is éppen a nézőszám “fáj a legjobban”. Hozzátette: rövidtávon nem tett jót a szurkolói kártya bevezetése, de “hosszú távon igenis a rend és a biztonság miatt nőhet nagy mértékben a meccsek látogatottsága”. Megjegyezte, a közeljövőben több, hagyományosan sok szurkolót vonzó csapat – Diósgyőr vagy éppen Szombathely – stadionjának felújítása fejeződik be.

A Genfből hazatérő Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke a Liszt Ferenc-repülőtéren 2014. szeptember 19-én, ahol sajtótájékoztatón ismertette az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága döntését, amely szerint az új Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek adhat otthont 2020-ban az Európa-bajnokságon. Csányi Sándor kezében egy magyar nemzeti színekkel díszített és Michel Platini, az UEFA elnöke dedikálta labda. MTI Fotó: Illyés Tibor
Az utánpótlás-neveléssel kapcsolatban kiemelte, hogy megduplázódott, azaz 230 ezerre nőtt a regisztrált játékosok száma, 680 pályát újított fel az MLSZ és közel 500 újat adott át. “A mennyiségi növekedést most kell minőségi javulásba fordítanunk” – mondta Csányi, aki szerint azért is fontos a kicsiknél elkezdeni és a nagyobbaknál folytatni a tömegesítés után a minőségi fejlesztést is, mert a tapasztalat szerint az NB I-es klubok, ideértve azokat is, amelyek évek óta elit akadémiát működtetnek, még a saját utánpótlásukat sem képesek kitermelni, ha nem tudnak jó alapanyagból válogatni. Az MLSZ elnöke szerint fontos, hogy a legtehetségesebb fiatalok magasabb korosztályban, erősebb társak között fejlődjenek, aztán minél előbb a felnőtt mezőnybe kerüljenek. A felnőtt válogatottnál a Csányi-éra első szövetségi kapitánya Egervári Sándor volt, akit a magyar futball egyik legintelligensebb szereplőjének nevezett az elnök, ugyanakkor úgy érezte, nála a “tűz és a bátorság kevés” volt, ezért nem sikerült annyit előrelépni vele, amennyit szerettek volna. Az Egervári Sándort követő, de mindössze egyetlen tétmérkőzés, az észak-írektől hazai pályán elszenvedett vereség után menesztett Pintér Attila kinevezésével kapcsolatban Vági Márton főtitkárral közösen vállalják a felelősséget, ugyanakkor hozzátette, Dárdai Pál kinevezése sem volt kockázatmentes. A német Hertha BSC-nél azóta már a vezetőedzői posztot is betöltő, a válogatottnál pedig kiválóan rajtoló Dárdai Pállal kapcsolatban kiemelte, ha a nemzeti csapat kiharcolná az Európa-bajnoki szereplést, akkor ott is egyértelműen neki kellene vezetnie az együttest. A szakember szerződése jelenleg a selejtezősorozat végéig szól. A FourFourTwo magazin értékelte az MLSZ munkájának elmúlt öt évét különböző szempontok – mint például a szurkolók, a játékvezetők, a klubok, az utánpótlás, a diplomácia, a szakma és az edzőképzés – alapján, s eszerint a Csányi Sándor vezette szervezet erre az időszakra 3,2-es eredményt “mutatott fel bizonyítványában”. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk