Sepsi-győzelem Bukarestben: nem volt annyira sima


Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 1. liga újrakezdése után a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. Az alsóház 5. fordulójában, a Bukaresti Dinamo elleni mérkőzést 3-1-re nyerte Leo Grozavu csapata, azonban ez távolról sem volt annyira sima, mint az eredmény mutatná.

Szombatról vasárnapra halasztották a találkozót a Dinamo kérésére, hogy a karantént követően a bukarestieknek legyen egy plusznapjuk a felkészülésre. Ami rendben is lett volna, csakhogy erről elmulasztották értesíteni a vendégeket, amit a szentgyörgyiek igen zokon vettek, Grozavu az OSK elleni összeesküvésről beszélt. A mérkőzésen azonban a vendégek kihasználták, hogy a Dinamónak ez volt március eleje óta az első meccse, még barátságost sem játszottak.

Akár az előző mérkőzésen, már az első percben vezetéshez jutott az OSK. Ștefan beadásába Sin piszkált bele, majd a felső lécről kipattanó labdát Šafranko a hálóba fejelte. Közben kapott egy öklöt is az arcába Piscitellitől, Colțescu játékvezető azonban nem tartotta fontosnak figyelmeztetni a Dinamo kapusát. Utóbb kiderült, a szlovák csatár a gólja mellett egy orrtörést is összeszedett. Folytatódott a hasonlóság a következő percekben is az előző meccsekkel: a Sepsi OSK uralta mezőnyt, Carnat lövését az 5. percben a léc alól ütötte ki Piscitelli, több ígéretes akció pedig az utolsó passznál akadt el. A Dinamo csak néhány ellentámadást vezetett, Sorescu lövését azonban Niczuly védte. Az első negyedóra után leszakadt az ég Bukarestben, és ez rányomta a bélyegét a játékra is, amely egyre esetlegesebbé vált. Szünetig azonban a Dinamo mégis egyenlíthetett volna Niczuly és Tincu elképesztő közös hibáját követően: egymásra várt a két játékos, a kapus nem tudott felszabadítani, és az egyedül maradt Fabbrinit Tincu visszarántotta. Egyértelmű tizenegyes és piros lap. Perović végezte el a büntetőt, de Niczuly lábbal védve kijavította a hibáját.

Megváltozott a meccs a kiállítást követően. Az OSK kénytelen volt feláldozni egy csatárt, a Dinamo pedig egy plusztámadót küldött pályára, és a második félidő elején, amikor az eső is alábbhagyott, négy ordító helyzet maradt ki Niczuly kapuja előtt. Sorescu elől kétszer mentett a háromszéki kapus, Lazăr jó pozícióból fölélőtt, majd Popa lövése elakadt a sárban.

Az idő teltével mindkét csapat ereje elfogyott a mély talajú pályán, láthatóan nem maradt szuflájuk a játékosoknak. Az utolsó néhány percben azonban mégis a szentgyörgyieknek maradt több erejük. Ștefănescu meglódult a bal oldalon a 79. percben, Perović becsúszása pedig vitte a labdát és a csatár lábát is. Colțescu büntetőt ítélt, amit Vașvari értékesített. Néhány perccel később pedig Ștefan kihasználta a fővárosi védelem fáradtságát, a félpályán szerzett labdával akadálytalanul végigrobogott az ellenfél kapujáig, és 12 méterről a hosszúba lőtt.

A Dinamo a hosszabbítás perceiben szépített, miután a gólszerző Moldoveanu kézzel ért a labdához. Ez az új szabályok szerint akkor is büntetendő, ha vétlen kezezés volt, a bíró azonban nem látta, videóbíró pedig még nincs.


Labdarúgó 1. ligás rájátszás, alsóházi 5. forduló: Bukaresti Dinamo – Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1-3 (0-1)
Bukarest, Dinamo-stadion, nézők nélkül. Vezette: Sebastian Colțescu (Craiova) – Alexandru Cerei (Kolozsvár), Alexandru Vodă (Gyulafehérvár). Tartalék: Robert Avram (Pitești). Ellenőr: Eduard Dumitrescu (Pitești).
Gólszerzők: Moldoveanu (90+3.), illetve Šafranko (1.), Vașvari (80. – büntetőből). Fl. Ștefan (86.).
Sárga lap: Kostrna (45.), Lazăr (88.), illetve Bouhenna (26.), Ștefănescu (48.) Fülöp István (60.).
Kiállítva: Tincu (38.).
Dinamo: Piscitelli – Kostrna (46. Kilyén), Puljić, Grigore, Sin, Mrzljak, Filip (46. Montini), Mihaiu (31. Lazăr), Fabbrini, Sorescu (82. Moldoveanu), Perović (64. Popa).
Sepsi OSK: Niczuly – Dimitrov (56. Velev), Bouhenna, Tincu, Fl. Ștefan, Vașvari, Kovács (56. Csiszér), Fülöp István (68. Karanović), Ștefănescu, Šafranko (46. Fülöp Loránd), Carnat (41. Celea).

NÉPÚJSÁG

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk