Világbajnok a francia kézilabda-válogatott


Az olimpiai és Európa-bajnok franciák nyerték a katari olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda-világbajnokságot, miután a vasárnapi döntőben nagy csatában három góllal jobbnak bizonyultak a házigazdák együttesénél, amely kizárólag honosított játékosokból állt. A katari válogatottban spanyol, francia, bosnyák, montenegrói és kubai játékosok szerepeltek, kapitányuk pedig a spanyolokkal két éve vb-címet nyerő Valero Rivera. Eddig ázsiai együttes vb-n nemhogy fináléban, de még elődöntőben sem szerepelt. A vb-k 1938 óta íródó történetében mostanáig csak európai válogatott szerzett érmet. A vasárnapi finálé első félidejében végig a franciák irányítottak. A játékrész derekán már három góllal vezettek, és ugyan ez az előny a 23. percre hatgólosra hízott, a félidőben 14-11 volt az állás. A fordulást követően nem szakadtak le a katariak, sőt többször egy gólra felzárkóztak, egyenlíteniük azonban nem sikerült. A hajrát kétgólos előnnyel kezdték a franciák, akiknek nem remegett meg a kezük, így már nemcsak olimpiai és Eb-címvédőnek, hanem világbajnoknak is mondhatják magukat.

Eredmények: * döntő: Franciaország-Katar 25-22 (14-11) * a 3. helyért: Lengyelország-Spanyolország 29-28 (13-13, 24-24) – hosszabbítás után * az 5. helyért: Dánia-Horvátország 28-24 (15-11) * a 7. helyért: Németország-Szlovénia 30-27 (16-14) A vb-győztes franciák sikerükkel kijutottak a 2016-os riói olimpiára, a második, harmadik és negyedik helyezett olimpiai selejtezőt rendezhet, amelyen részt vehet a mostani torna ötödik, hatodik és hetedik helyezettje is, feltéve, hogy előzőleg nem szerez majd olimpiai kvótát a jövő januári Eb-n, illetve Katar esetében az idén októberben esedékes ázsiai kvalifikációs tornán. Az eddigi férfi kézilabda-világbajnokságok dobogósai és a magyarok eredményei: 1938 (Németország): 1. Németország, 2. Ausztria, 3. Svédország – Magyarország nem vett részt 1954 (Svédország): 1. Svédország, 2. NSZK, 3. Csehszlovákia – Magyarország nem vett részt 1958 (NDK): 1. Svédország, 2. Csehszlovákia, 3. NSZK, …7. Magyarország 1961 (NSZK): 1. Románia, 2. Csehszlovákia, 3. Svédország – Magyarország nem vett részt 1964 (Csehszlovákia): 1. Románia, 2. Svédország, 3. Csehszlovákia, …8. Magyarország 1967 (Svédország): 1. Csehszlovákia, 2. Dánia, 3. Románia, …8. Magyarország 1970 (Franciaország): 1. Románia, 2. NDK, 3. Jugoszlávia, …8. Magyarország 1974 (NDK): 1. Románia, 2. NDK, 3. Jugoszlávia, …7. Magyarország 1978 (Dánia): 1. NSZK, 2. Szovjetunió, 3. NDK, …9. Magyarország 1982 (NSZK): 1. Szovjetunió, 2. Jugoszlávia, 3. Lengyelország, …9. Magyarország 1986 (Svájc): 1. Jugoszlávia, 2. Magyarország, 3. NDK 1990 (Csehszlovákia): 1. Svédország, 2. Szovjetunió, 3. Románia, …6. Magyarország 1993 (Svédország): 1. FÁK, 2. Franciaország, 3. Svédország, …11. Magyarország 1995 (Izland): 1. Franciaország, 2. Horvátország, 3. Svédország, …17. Magyarország 1997 (Japán): 1. Oroszország, 2. Svédország, 3. Franciaország, 4. Magyarország 1999 (Egyiptom): 1. Svédország, 2. Oroszország, 3. Jugoszlávia, …11. Magyarország 2001 (Franciaország): 1. Franciaország, 2. Svédország, 3. Szerbia és Montenegró – Magyarország nem vett részt 2003 (Portugália): 1. Horvátország, 2. Németország, 3. Franciaország, …6. Magyarország 2005 (Tunézia): 1. Spanyolország, 2. Horvátország, 3. Franciaország – Magyarország nem vett részt 2007 (Németország): 1. Németország, 2. Lengyelország, 3. Dánia, …9. Magyarország 2009 (Horvátország): 1. Franciaország, 2. Horvátország, 3. Lengyelország, ….6. Magyarország 2011 (Svédország): 1. Franciaország, 2. Dánia, 3. Spanyolország, …7. Magyarország 2013 (Spanyolország): 1. Spanyolország, 2. Dánia, 3. Horvátország, …8. Magyarország 2015 (Katar): 1. Franciaország, 2. Katar, 3. Lengyelország – Magyarország nem vett részt MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk