2013. január 22.


Ma Vince, Anasztáz, Artemisz, Artúr, Cintia, Délia, Dorián, Dormán, Neszta, Surány, Szirén és Szíriusz napja. A népi kalendárium szerint „Ha ma megcsordul Vince, tele lesz a pince”. Olvadás esetén jó bortermésre lehet számítani. Ma van a MAGYAR KULTÚRA NAPJA 1823-ban ezen a napon fejezte be a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását. A bécsi udvar alkotmánytipró intézkedéseinek fokozódása, a törvénytelen újoncozás és adószedés idején forrong az ország, az önkényes rendeletek nemcsak az ország függetlenségét veszélyeztetik, hanem a kiszipolyozott jobbágyság nyomorát is fokozzák. A válságos helyzetben a költő számot vet múltjával, fölidézi a honfoglalás és Mátyás dicső harcának jeleneteit, majd a nagy nemzeti katasztrófákra, a rabló mongol dúlásra, a török rabigára, a nemzet bukására emlékeztet a költő versében. Zrínyi korába helyezi magát „a magyar nép zivataros századaiba”, amint a költemény alcíme is mondja, s ezek szellemében Istenhez fordul a százados szenvedések jogán, amellyel a nemzet levezekelte bűneit, remél egy jobb jövőt. A Himnusz először az 1829. évi Aurórában jelent meg, majd miután 1844-ben Erkel Ferenc megzenésítette, a reformkori magyar hazafiság – a Szózattal együtt – lelkesítője lett a szabadságharcos honvédek hősi harcának, majd az önkényuralommal szemben való ellenállásnak buzdító éneke: Nemzeti Himnuszunk. 1852-ben született Csonka János , feltaláló, a magyar technikatörténet kiemelkedő alakja. Autodidakta módon gyűjtötte az ismereteket, jól beszélt latinul, németül és franciául. 1874-ben Párizsba ment, ahol tanulmányozta a Lenoir-motort, és ennek hatására ismerte fel a belső égésű motorok jelentőségét. Huszonöt éves korára a Műegyetem tanműhelyének vezetője lett. Saját költségére szakmunkásokat alkalmazott, ennek fejében az egyetem engedélyezte, hogy saját kísérleteire is felhasználhassa a tanműhely gépeit. Maga készítette eszközökkel 1879-ben megszerkesztette az első magyar gázmotort, majd 1882-ben a vegyesüzemű gáz- és petróleummotort. Bánki Donáttal sok közös találmányuk született. Legjelentősebb a karburátor, amelyet 1990-ban a Párizsi Világkiállításon is bemutattak. Ezen már tűszabályozást, féklevegő-bevezetést és pillangószelepet alkalmaztak. Nagy sikerű közös találmányuk volt még többek között a gázkalapács és az automatikus csőgyújtású motor. Számtalan önálló találmány tulajdonosának mondhatta magát. Különböző mérő-műszereket, motoros triciklit és 1905-ben egy postai szállítóautót is tervezett. Terve lehetőséget teremtett a magyar autógyártás megszületéséhez. Hetvenhárom évesen ment nyugdíjba, utolsó találmányát nyolcvannégy éves korában nyújtotta be. Munkásságát nagyra becsülték, 1924-ben a Mérnöki Kamara feljogosította a gépészmérnöki cím használatára. 1943-ban ezen a napon született Cseh Tamás gitáros-énekes, zeneszerző.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk