2013. szeptember 20.


Ma Euszták, Fausztina, Filippa, Frida, Friderika és Zsuzsanna nevű olvasóink ünneplik névnapjukat. A Friderika a német Friedrich (magyarul: Frigyes) férfinév újlatin Fridericus változatának nőiesítése. Ma van a takarítás világnapja. 1992-ben az ENSZ Környezetvédelmi Programja (UNEP) szeptember 20-ra meghirdette a Takarítási Világnapot, amelynek célja a világméretű nagytakarítás. Jelszava: “Gondolkodj világméretekben és cselekedj otthon.” Az akció Ausztráliából indult, ahol 1989-től szervezik az országos nagytakarítás napját. 1929-ben Budapesten Az éneklő bolond című filmmel elkezdődött a hangosfilmek vetítése. 1897-ben született Tamási Áron író. Erdélyben élt, a kolozsvári egyetemen és a Kereskedelmi Akadémián tanult. 1922-ben szerzett diplomát, majd bankban dolgozott. 1923 és 1926 között az Amerikai Egyesült Államokban dolgozott. Kezdetben novellákat írt, első kötete, a Lélekindulás 1925-ben jelent meg. Első regénye, a Szűzmáriás királyfi 1928-ben látott napvilágot. Az 1930-as évek elején írta jelentős regénytrilógiáját, amelyben a kisebbségbe került romániai magyarság sorsát ábrázolta. 1944 után Budapesten élt, 1945-47 között országgyűlési képviselő volt. Az irodalmi életből az 1950-es években kiszorították, 1956 októberében a Petőfi Párt irányító testületének tagja volt. Sokat publikált, regényeket és színdarabokat írt. Kétszeres Baumgartner-díjas, és 1954-ben Kossuth-díjat kapott. 1966-ban halt meg. 1872. szeptember 20-án megszületett Udvari Béla festő. 1929-ben született Bitskey Tibor színész.

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk