Taggelt bejegyzések: koronavírus

Ingyen nézhető 90 remek, klasszikus film

A Nemzeti Filmintézet (NFI) összesen 90 irodalmi adaptáció, történelmi film, ifjúsági, rajz-, mese- és dokumentumfilm ingyenes online hozzáférésének biztosításával járul hozzá a koronavírus-járvány miatt bevezetett digitális oktatáshoz és az otthon maradni kényszerülők tartalmas szórakozásához – közölte a szervezet szombaton az MTI-vel. Az NFI Filmarchívum szakemberei által összeállított, 90 mozgóképet tartalmazó válogatásban irodalmi alkotások filmváltozatai, fontos

Kijárási korlátozást jelentett be a belügyminiszter

Kijárási korlátozást jelentett be a belügyminiszter

Éjszaka 22 órától reggel 6 óráig részleges kijárási tilalmat vezetnek be, a lakást csak írásban – például munkahelyi igazolvánnyal – igazolt indokkal szabad elhagyni. Nappal sem gyülekezhet közterületen háromnál több ember, csak ha egyazon háztartásban élnek, jelentette be szombat este a belügyminiszter. Nem léphetnek be Romániába vasárnap este 22 órától a nem román állampolgárok, az

Kelemen Hunor kérése a határátkelések ügyében

Kelemen Hunor kérése a határátkelések ügyében

Akadálymentesíthetik a napi határátkelésüket azoknak, akik a magyar-román határ mentén laknak, és a határ túloldalán dolgoznak. A többi között erről is tárgyalt pénteken, Kolozsváron az RMDSZ elnöke és a magyar külgazdasági és külügyminiszter. A magyar érdekvédelmi szervezet elnöke, Kelemen Hunor felhívta Szijjártó Péter figyelmét arra, hogy a határ menti övezetben vannak olyanok, akik életvitelszerűen, a


Magyarország biztosítja a humanitárius folyosót Románia felé

Magyarország biztosítja a humanitárius folyosót Románia felé

Amíg a román kormány garantálja, hogy fogadja a nyugat felől érkező román és bolgár állampolgárokat, addig Magyarország biztosítja nekik a humanitárius folyosót – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a kormányinfón. A hegyeshalmi határátkelőhelyen 21 és reggel 5 óra között biztosítják a román és bolgár vendégmunkásoknak, hogy konvojban hazatérhessenek – mondta a tárcavezető,

Közérdekű intézkedéseket jelentettek be Marosvásárhelyen

Közérdekű intézkedéseket jelentettek be Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen ingyenessé vált a parkolás a koronavírus-járvány miatt meghirdetett szükségállapot idejére. Ezt csütörtökön jelentette be a polgármester tanácsosa a közösségi oldalán. Claudiu Maior arról is beszámolt, hogy meghatározatlan ideig felfüggesztették a Hadsereg téri piac működését. A helyzet alakulása függvényében további intézkedéseket is foganatosíthatnak, amelyek szükségeseknek bizonyulhatnak, tette hozzá az illetékes.

Megjelentek a közlönyben a gazdasági intézkedésekről szóló rendeletek

Megjelentek a Magyar Közlönyben a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére hozott azonnali intézkedések rendeletei, a kormányfő szerdai bejelentéseinek megfelelően az év végéig felfüggesztik minden magánszemély és vállalkozás szerdáig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét, és a súlyos gondokkal küzdő szektorokban, így a turizmusban, a vendéglátásban, vagy a személyszállításban június 30-ig egyebek mellett a munkáltatók közteherfizetési kötelezettségét


Román gazdasági napilap szerint Magyarország jelentette be Európa legbátrabb gazdasági intézkedéseit

Magyarország jelentette be Európa legbátrabb gazdasági intézkedéseit – írta elektronikus kiadásában a Ziarul Financiar című vezető román gazdasági-pénzügyi napilap. Az újság beszámolt az Orbán Viktor miniszterelnök által szerdán bejelentett gazdasági csomagról, megemlítve, hogy Magyarország az év végéig felfüggeszti minden magánszemély és vállalkozás hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét. A Ziarul Financiar a cikk címében kiemelte, “Európa

Koronavírus: szerdai helyzetkép Maros megyéből

Koronavírus: szerdai helyzetkép Maros megyéből

Maros megyében változatlanul négy koronavírus-hordozót tartanak nyilván, ismertette legfrissebb összesítését szerdán a prefektúra. Közölték: a gyanús esetek tesztelése folytatódott, 53 eredményre várnak, 18 esetben ugyanakkor negatív eredményt kaptak. Tizen vannak befektetve a fertőző kórházba mint olyanok, akik elkaphatták a vírust. Maros megyében 41-en vannak intézményes karanténban, házi elkülönítésben pedig 498-an. Három személy ellen bűnvádi eljárást

Törölték a divízió I-es jégkorong-világbajnokságokat

Törölték a divízió I-es jégkorong-világbajnokságokat

A Nemzetközi Jégkorong Szövetség (IIHF) a koronavírus-járvány terjedése miatt kedden törölte a magyar és román válogatottat is felvonultató, április 27. és május 3. között kiírt ljubljanai divízió I/A-s világbajnokságot, ugyanakkor a májusi svájci elit vb megrendezéséről még nem született döntés. Az IIHF ugyancsak törölte a divízió I/B-s vb-t, amelyet szintén április 27.és május 3. között


Leáll a Dacia-Renault is

A Ford és a Suzuki után a Dacia piteşti-i üzemében a kivárásra rendezkednek be a koronavírus-járvány miatt előállt helyzetben. Szerdán a legnagyobb – évi több mint ötmilliárd eurós – forgalmat lebonyolító román vállalat, a Renault-csoporthoz tartozó Dacia szakszervezeti vezetője bejelentette: a romániai autógyár 13.500 alkalmazottját csütörtöktől április 5-ig kényszerszabadságra küldik bérük 85 százalékának megfelelő segéllyel.