Taggelt bejegyzések: magyar

A történelem igazságszolgáltatása a külhoni magyarok honosítása

A történelem igazságszolgáltatásának nevezte a külhoni magyarok honosítását Semjén Zsolt, aki részt vett Nagy-Britanniában élő magyarok honosítási ünnepségén. A londoni magyar nagykövetségen március 15-e alkalmából ünnepi külsőségek közepette nyújtották át 34, Nagy-Britanniában élő magyarnak a honosítási okiratot. A ceremónia után tartott beszédében a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a történelem viharai – elsősorban Trianon tragédiája és

Németh Zsolt: Száz évvel Trianon után, lassanként rá kellene döbbenni

Nagy szükség lenne arra, hogy Magyarországnak világos országkép-stratégiája legyen – mondta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke pénteken Budapesten, a Pro Minoritate Könyvek sorozat öt új kötetének bemutatóján. K. Lengyel Zsolt Tükrözés és torzulás című kötetéről szólva a kormánypárti politikus azt mondta, hogy “száz évvel Trianon után lassan rá kellene egy kicsit döbbenniük

Indul a Petőfi Sándor Program

A cél, hogy a szórványterületeken fogyásban lévő magyarság identitását megerősítsék, segítsék a kinti közösségeket – mondta a nemzetpolitikai államtitkár. A kezdeményezést, amelyre 350 millió forint áll rendelkezésre, Grezsa István miniszteri biztos koordinálja. A nemzetpolitikai államtitkárság meghirdeti a Kárpát-medencei szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Programot, amelynek felhívásait március 15-én teszik közzé – jelentette be Potápi Árpád János


Szijjártó Péter: A nemzet akkor képes nagy dolgokra, ha egységes

Március 15. egyik legfőbb üzenete, hogy a magyar nemzet akkor képes nagy dolgokra, ha egységes – jelentette ki Szijjártó Péter Győrben, a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnáziumnak a nemzeti ünnep alkalmából tartott megemlékezésén. A külgazdasági és külügyminiszter szavai szerint az 1848/49-es forradalom és szabadságharc arra emlékeztet, hogy a magyar egy igazi szabadságszerető nemzet, amely kizárólag a

Bővítik a határon túli hungarikumok listáját

48 millió forinttal támogatja a Földművelésügyi Minisztérium a külhoni magyar értékek összegyűjtését – jelentette be a szaktárca államtitkára. V. Németh Zsolt hangsúlyozta: a határon túli magyar lakta vidékek értékeinek összegyűjtése ugyanolyan fontos, mint a belföldi magyar értékeké. A mai Doroszló határában lévő szentkúti kegyhely már a külhoni értéktár része. A Szentkutat évente csaknem húszezer zarándok

Kárpátalján élő magyar családok megsegítéséről hozott határozatot a kormány

Az ukrajnai válsághoz kötődően, karitatív és szociális tevékenységet folytató szervezetek bevonásával a Kárpátalján élő magyar családok megsegítéséről hozott határozatot a kormány. A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent kormányhatározat rögzíti: “a kormány a határon túl élő magyarok iránt viselt felelősségéből adódóan fontosnak tartja a Kárpátalján élő magyar családok megsegítését”. Ennek érdekében a kormány arra kéri Balog


Segélyakciót indított Kárpátalján a máltai szeretetszolgálat

Hosszú távú segélyakciót indított pénteken Beregszászon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amelynek első szakaszában két nap alatt félezer élelmiszercsomagot juttatnak el beregszászi és környékbeli nélkülözőknek a segélyszervezet helyi önkéntesei. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely egy hete hozta létre a hívásonként 250 forinttal támogatható 1350-es adományvonalát, az eddig összegyűlt pénzből 500 segélycsomagot állított össze Ukrajnában vásárolt tartós

Beindul a magyar nyelvoktatás Kárpátalján

Választott második idegen nyelvként kezdik el tanítani a magyart egy ungvári ukrán tannyelvű középiskolában, de már több kárpátaljai ukrán tanintézet is jelezte, hogy magyar nyelvoktatást szeretne indítani. Kárpátalján az ungvárin kívül eddig nyolc iskola szülői munkaközössége jelentette be, hogy választott második idegen nyelvként szeretné rendszeresíteni a magyar nyelv oktatását. Ezt az tette lehetővé, hogy az

A kárpátaljai helyzetről is tárgyalt a katolikus püspöki konferencia

A Kárpátalján kialakult helyzetről is tárgyalt, továbbá cigánypasztorációs képzési intézetet alapított és a római katolikus misekönyv új magyar kiadásáról döntött kétnapos tavaszi ülésén a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Budapesten. Mohos Gábor, az MKPK titkára a szerdán véget ért ülésről csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta, a testület korábban arról döntött, hogy a katasztrófaalapból tízmillió forint értékben gyorssegélyt


Folyamatosan romló kárpátaljai helyzetre kell felkészülni

A Kárpátalján folyamatosan romló helyzetre kell felkészülnie a magyar kormánynak, amely mindig a kárpátaljai magyarság mögött áll – mondta az MTI-nek kedden Beregszászon Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Kétnapos kárpátaljai munkalátogatásán Wetzel Tamás elmondta, hogy hétfőn Ungváron találkozott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) vezetőségével, kedden Munkácson hivatalában kereste fel Majnek Antal római katolikus