Taggelt bejegyzések: magyar

Szabó Palócz Attila: Ösvények

Kárpátaljai magyar barátom december végén nem töltötte otthon az ünnepeket. Nem mert hazautazni. Elképesztő volt hallanom a beszámolóit arról, amit akkor már ő is csak másodkézből tudott továbbadni. Az édesanyjával beszélt telefonon, ő mesélte neki, hogy Beregszászon mozgósítások vannak, behívókat kézbesítenek, veszélyeztetett minden férfi, magyar, ruszin és ukrán, aki elmúlt már tizennyolc, és még nem

Magyar gyorssegély megy Kárpátaljára

A tízmillió forint értékű csomag a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciától érkezik a nehéz helyzetben lévő családok és egyedülálló idős emberek megsegítésére. Ezzel egyidejűleg gyűjtést is hirdet az MKPK: március 15-én minden katolikus templomban a ,,kárpátaljai testvérek javára” gyűjtenek – olvasható a közleményben. Azt írták: a háború sújtotta Ukrajna magyarok lakta vidékén a mindennapi megélhetés is

KETTŐS ÁLLAMPOLGÁRSÁG Öt év alatt több mint ezren vesztették el szlovák állampolgárságukat

A kettős állampolgárságról öt éve elfogadott törvénynek köszönhetően már 1010 személy vesztette el szlovák állampolgárságát. A belügyminisztérium statisztikái szerint a leggyakrabban (360) a cseh állampolgárságot vették fel. Azok is elvesztették szlovák állampolgárságukat, akik felvették a németet (199), osztrákot (145), britet (93), magyart (59), amerikait (29), norvéget (26), belgát (21), hollandot (19), írt (13), olaszt (12),


A délvidéki magyarság kálváriájáról Nagyváradon

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a délvidéki magyarság kálváriájával ismerkedhettek meg az érdeklődők február 27-én Nagyváradon a Szerbiából érkezett meghívottak előadása nyomán. A Partiumi Keresztény Egyetemen tartott fórumot az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partiumi és bihari szervezete, illetve a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezte, derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben, amelyet alább olvashatnak. Nagy József

Viktor Baloga: Nincs magyar probléma Kárpátalján

Kárpátalján a helyzet stabil, a megyében nincs úgynevezett magyar probléma, ahogy nem létezik román, lengyel vagy szlovák probléma sem – nyilatkozta Viktor Baloga, az ukrán parlament képviselője, Kárpátalja legbefolyásosabbnak tartott politikusa szombaton a Fakty.ictv.ua ukrán internetes hírportálnak. Az orgánum azzal a pénteki budapesti bejelentéssel kapcsolatban kérdezte az ukrajnai megye volt kormányzóját, egykori ukrán katasztrófavédelmi minisztert,

Kárpátaljai nélkülözőkön segít a Máltai Szeretetszolgálat

Élelmiszerrel segíti meg a Kárpátalján élő nélkülözőket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, pénteken elindította az 1350-es adományvonalat. Az adományvonalon hívásonként 250 forinttal lehet segíteni a Kárpátalján kilátástalan helyzetbe sodródott embereket, családokat – közölte a segélyszervezet pénteken az MTI-vel. Mint írja, Kárpátalján egyre aggasztóbb a helyzet: az ukrán nemzeti valuta elértéktelenedett, és teljesen elszabadultak az árak. Az


Félmilliárd forint a szabadkai zsinagóga felújítására

A magyar kormány a korábban ígért összeg ötszörösével, félmilliárd forinttal támogatja a szabadkai zsinagóga belső terének felújítását – közölte Szabados Róbert, a szabadkai zsidó hitközség elnöke pénteken az MTI-vel. Szabados Róbert emlékeztetett arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tavaly márciusi látogatásán ígéretet tett arra, hogy a magyar kormány 100 millió forintig terjedő összeggel támogatja az épület

Vezetőképző a Rákóczi Szövetségnél

Tizenötödik alkalommal rendezi meg péntektől vasárnapig vezetőképzőjét a Rákóczi Szövetség Kárpát-medencei középiskolások részére. A szervezet MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a rendezvényen 80-an vesznek részt 23 középiskolát képviselve, intézményenként egy tanár és két diák lesz jelen. A rendezvényre olyan középiskolák kaptak meghívást, ahol ifjúsági szervezete működik a szövetségnek, a Kárpát-medencében jelenleg 235 ilyen intézmény van. A

Nem találják Tóth Sándor holttestét

Négyre emelkedett a kelet-ukrajnai konfliktus kárpátaljai magyar áldozatainak száma. A beregszászi Tóth Sándor a munkácsi 128-as gépesített lövészdandár egyik páncélozott csapatszállító harci járművének parancsnoka a debalcevei kivonulás közben esett el. A törzsőrmester emléke előtt tisztelegve Beregszászon háromnapos gyászt rendeltek el. Tóth Sándor hetekig védte a túlerővel szemben a stratégiai jelentőségű kelet-ukrajnai várost. A tragédia körülményei


710 ezer honosítási kérelem, 670 ezer állampolgársági eskü

Eddig összesen 710 ezer külhoni magyar adta be az egyszerűsített honosítás iránti kérelmét, és mintegy 670 ezren tették le az állampolgársági esküt – közölte Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának szerdai budapesti kihelyezett ülésén. Az új állampolgárok 66 százaléka erdélyi, 17 százaléka vajdasági, 14 százaléka kárpátaljai magyar – tette hozzá az