Taggelt bejegyzések: magyar

Jóvátehetetlen kárt okoz a Citadella-ügy

Teljesen mindegy, hogy a Citadella körüli jogi vitában kinek van igaza, a most kialakult helyzet komoly károkat okoz Budapest idegenforgalmának – írta a turizmus.com szakportál. Kérték az MNV Zrt-t, adjon tájékoztatást: mikortól lesz ismét látogatható a Citadella, valamint, mikortól és kinek az üzemeltetésében működhetnek tovább a vendéglátó egységek. Ők közleményben válaszoltak: “a teljes lezárás még

Hűvösre kerülhet a Kossuth téri köpködő – ennyit kaphat

A Kossuth téren posztoló rendőr szerint a köpködés nem elég indok a beavatkozásra, ezért sem választotta szét a feleket. Csak a balhé után kérdezte meg Pásztor Istvántól, hogy akar-e feljelentést tenni. A rendőrség ettől függetlenül eljárást indított ismeretlen tettes ellen, garázdaság miatt. Az ATV által megkérdezett ügyvéd szerint is bűncselekmény, ami történt. Az agresszív asszony

Csányi, Orbán és Simicska irányítja az országot

A 100 leggazdagabb magyart rangsoroló kiadvány idén első ízben – szigorúan szubjektív – listát készített – Befolyás-barométer címen – az ország legbefolyásosabb embereiről is. Ezt a rangsort Orbán Viktor miniszterelnök vezeti, Csányi Sándor és Simicska Lajos előtt. A két rangsor különbségét az magyarázza, hogy a vagyon nagysága nem feltétlenül jár azonos mértékű befolyással és fordítva:


Csak Angela Merkel előzi meg Orbánt

Harmadik választását is megnyerte április elején Orbán Viktor, ezzel eldőlt, hogy ő alakíthat kormányt. A Fidesz elnöke legelső miniszterelnökségét is beleszámítva ma tölti 2853. napját hivatalban, amivel nemcsak Magyarországon, de Európában is az élmezőnybe tartozik. Sőt. Az uniós kormányfők közül egyedül Angela Merkel előzi meg. A német kancellár 2005 novemberében lépett hatalomra, és azóta is

Bajnai Áderhez fordult, befolyása latba vetését kérve. „Ha nem teszi meg, semmit nem ért az auschwitzi szép beszéd“

Áder János köztársasági elnök közbenjárását kérte az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon annak érdekében, hogy ne épüljön fel a német megszállás áldozatainak emlékműve. A volt miniszterelnök az államfőnek címzett nyílt levelében – amelyet az Együtt-PM kedden juttatott el az MTI-hez – felidézte Áder János hétfői beszédét, amelyet a Nemzetközi Élet Menete megemlékezésen mondott az auschwitz-birkenaui

Balhés alelnöke lesz a magyar parlamentnek

Egy verekedés után felfüggesztettet kapott. Bőrfejűnek titulálták, de ő tagadja, hogy skinhead nézeteket vallott volna. Ő, a jobbikos Sneider Tamás lesz az Országgyűlés egyik alelnöke. Az egri szőlő- és gyümölcskertészből politikussá lett Sneider leginkább egy 1988-ban keletkezett rendőrségi jegyzőkönyv miatt kénytelen magyarázkodni. Akkor bőrfejűnek titulálták, de mindvégig következetesen tagadta, hogy skinhead nézeteket vallana. A történet


Gyurcsány: ha valaki, én aztán tudom, milyen veszélyes, amire Orbán készül

„Érdemi gazdasági, társadalmi korrekcióra lesz szükség a kormány politikájában, mert a jelenlegi folyamatok fenntarthatatlanok, erre már a Fideszhez egyébként közel álló Heim Péter is figyelmeztetett” – mondta a Demokratikus Koalíció elnöke egy sajtóbeszélgetésen. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy „ha valaki, én aztán tudom, ez mennyire veszélyes tud lenni” egy kormány támogatottságára nézve. A DK elnöke

Mit akar az MKP?

Bemutatták a szlovákiai Magyar Közösség Pártja (MKP) európai parlamenti (EP-)képviselőjelöltjeinek programját, amelynek súlyponti témái között az Európai Unió kohéziós politikájának hangsúlyosabbá tétele, a leszakadó régiók felzárkóztatása és a kisebbségek védelmét célzó európai jogi normák erősítése szerepel. “Támogatjuk az Európai Uniót megmaradását és fejlődését, de elutasítjuk az Európai Egyesült Államok létrehozását” – szögezte le a szerdai

Rogán meglepődött. „Ilyen sokat egy tárgyaláson még soha nem sikerült haladni“

Ahogy az előzőben, úgy az új parlamenti ciklusban is várhatóan öt alelnöke és tíz jegyzője lesz az Országgyűlésnek – közölte Rogán Antal szerdán Budapesten újságírókkal, az új Országgyűlés alakuló ülésének előkészületeiről tartott első egyeztetés után. A kormánypárti politikus elmondta: az öt alelnökből kettőt jelöl majd a Fidesz, egyet-egyet pedig a KDNP, az MSZP és a


Ez sem mindennapi! Mesterházy Attila jelentette be a Fidesz javaslatát

Tizennégy állandó bizottságot javasol az újonnan alakuló Országgyűlésben a Fidesz – közölte Mesterházy Attila, az MSZP elnöke szerdán Budapesten újságírókkal a parlament alakuló ülését előkészítő egyeztetés után. Az ellenzéki politikus elmondta, a pénteken folytatódó megbeszélésen jelentős véleménykülönbség volt a bizottsági struktúra kialakításáról és arról, hogy milyen szakpolitikai területekkel kell foglalkoznia a testületeknek. Mesterházy Attila azt