Szexuális zaklatás miatt kizárták a rendezőt A francia filmrendezők szövetsége (SFR) kizárta Christophe Ruggiát a szakmai szervezetből, mert Adele Haenel színésznő megvádolta azzal, hogy 12 és 15 éves kora között a filmrendező rendszeresen zaklatta szexuálisan. A mintegy háromszáz francia filmrendezőt tömörítő SFR közleményében jelezte, hogy a Médiapart internetes oldalon megjelent tényfeltáró riport után elkezdték Christophe Ruggia kizárási eljárását. Az 54 éves rendező a szervezetnek többször is elnöke volt 2003 és 2019 között. Filmjei közül a legismertebb a 2002-ben – az akkor 12 éves Adele Haenel főszereplésével – forgatott Ördögök. A Mediapart oknyomozó portál vasárnap este tett közzé egy hosszú a riportot, amelyben a kétszeres César-díjas 30 éves francia filmsztár azzal vádolta meg Christophe Ruggiát, hogy első filmje, az Ördögök forgatásán, majd utána éveken át szexuális zaklatta. A hét hónapon át készült tényfeltáró riportban mintegy harminc ember szólal meg a színésznő környezetéből, és erősíti meg a rendező és akkor még gyerekszínésznő közötti kapcsolat tényét. Fotó: Deadline Christophe Ruggia ügyvédjei útján „határozottan visszautasította azt, hogy zaklatta vagy bármilyen módon fogdosta volna az akkor még kiskorú színésznőt”. „Tizenhét éve történt, ez egy nagyon hosszú út volt. A világ megváltozott. És ezért is beszélek, mert tartozom ezzel mindazoknak, akik megszólaltak a MeToo-ügyekben és akik megváltoztatták a perspektívámat mindarról, amit átéltem. És most én is szeretnék mindehhez hozzájárulni” – mondta a színésznő, aki annak ellenére nem kíván feljelentést tenni, hogy az ügy még nem évült el. Szerinte az igazságszolgáltatás nem hallgatja meg kellőképpen a szexuális zaklatás áldozatait. Mindenekelőtt a saját szakmájában szeretné a hallgatást megtörni, és felhívni kollegái figyelmét a felelősségükre. MTI Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk Share november 5, 2019 19:49 Szerző mediatica Kultúra Megosztás Facebook Twitter Google plus E-mailben Nyomtatás Tagek: Adele Haenel, Christophe Ruggia, Mediapart, szexuális zaklatás Következő hír: Úzvölgyi katonatemető: itt vannak a prefektus kifogásai Előző hír: A diósgyőri a 2018-as év stadionja
A Coen fivérek francia kulturális kitüntetést kaptak október 17, 2013 21:19 Joel és Ethan Coen amerikai filmesek rangos francia kulturális kitüntetést kaptak – közölte csütörtökön a BBC News. Az Oscar-díjas Coen fivérek szerdán Párizsban vették át ...
Megérkezett a Valami Amerika 3. előzetese – videó december 8, 2017 12:51 A Kincsem rendezője, Herendi Gábor visszatér, itt a Valami Amerika 3. hivatalos előzetese. Tamás, Ákos és András, a balek testvérek minden eddiginél lehetetlenebb helyzetbe kerülnek ...
Új-Zélandon forgatják az Avatar folytatását december 16, 2013 16:45 James Cameron hétfőn bejelentette, 2016 karácsonyára várható az Avatar következő része, melyet Új-Zélandon forgatnak majd. Azt is elárulta, már írják a forgatókönyveket és a látványtervezői ...