Tönkreverte a BC Mures a Nagyváradot


A szombat esti mérkőzés legjobbja a Körös-partiak volt játékosa, Gediminas Navickas volt. A marosvásárhelyiek 33 pontos különbséggel, 81-48-ra nyertek.

Gediminas-Navickas
Súlyos vereséget mért Marosvásárhelyi Nemzeti Ligás férfi kosárlabda-csapata a bajnokság éllovasára, szombat este: a BC Mures részben visszavágott az ősszel elszenvedett, hasonlóan súlyos vereségért. Azért csak részben, mert a Nagyvárad még nagyobb különbséggel gázolt át akkor a vásárhelyieken, így hiába most a 33 pontos siker, az alapszakasz végén pontegyenlőség végén a Körös-partiak lesznek kedvezményezettek. Ezzel együtt is nagy az öröm Marosvásárhelyen, hiszen a kolozsvári remek idegenbeli győzelmet most megfejelték egy újabb diadallal, ami rendkívül jót tesz a csapatmorálnak, és a tabellán elfoglalt helyezés szempontjából is nagyon fontos. Az eddig második Craiova hazai pályán vesztett, így a Sekulovic-legénység felkapaszkodott a dobogó középső fokára, és eséllyel pályázik legújabb célkitűzésének megvalósítására (miután a rájátszásba jutás immár biztos), éspedig az első négy között zárni az alapszakaszt, hogy a rájátszás első körében eggyel több meccset játszhassanak hazai környezetben. Érdekesség, hogy a szombat esti mérkőzés legeredményesebb játékosa Gediminas Navickas volt – emlékeztetőül: a litván fiú a hetedik idegenlégiós volt a nagyváradiaknál, emiatt nemigen kapott játéklehetőséget. A BC Mures éppen az őszi mérkőzést követően ajánlott neki szerződést, amikor Ceskovic sérült volt, és játékirányítói poszton erősítésre volt szükség. Navickas volt csapata ellenében villogott – 21 ponttal zárt. Társai közül Ciric 17, Cuic 15 (plusz 8 labdaszerzés, 5 gólpassz), Peciukas 13 ponttal járult hozzá csapatuk sikeréhez. A másik oldalon Maric 12, Topcov és Franklin pedig egyaránt 10 pontot jegyzett. Az eredmény: BC Mures – Nagyváradi CSM 81-48 (20-20, 19-7, 22-12, 20-9). mediatica | Fotó: totalbaschet

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk