Orbán Viktor Kelemen Hunorral tárgyalt


Orbán Viktor magyar miniszterelnök péntek délután hivatalában fogadta a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnökét – tájékoztatta a miniszterelnök sajtófőnöke az MTI-t. Havasi Bertalan közleményében úgy fogalmaz: a Kelemen Hunor által kezdeményezett megbeszélésen áttekintették a romániai magyarságot érintő legfontosabb aktuális kérdéseket, így az alkotmánymódosítás, a régiók átszervezése, illetve a kisebbségi jogok érvényesülésének témakörét. Orbán Viktor és Kelemen Hunor egyetértett abban, hogy ebben az új helyzetben, amikor az RMDSZ ellenzékben politizál, fontos a rendszeres egyeztetés, valamint az együttműködés erősítése a magyar kormányzattal. MTI

Nyomj egy lájkot is, ha tetszett a cikk