Szováta: nyitott a Mogyorósi-tavi strand

Szovátán pénteken reggel megnyitotta kapuit a Mogyorósi-tavi strand. A Medve-tó déli kifolyásánál elhelyezkedő sós vizű Mogyorósi-tó – az időjárástól függően – a nyár végéig várja a fürdőzni vágyókat. A víz hőmérséklete a felszínen 20 C fok, 2 méteren 31 C fok. A strand a nyitvatartás alatt minden nap 9 órától 17 óráig üzemel, a jegyárak

Megtalálhatták az öregedés visszafordításának kulcsát

Nem csak lelassítja, hanem vissza is fordíthatja az öregedést a GDF11 névre keresztelt fehérje. A klinikai teszteket három-öt éven belül kezdhetik meg. A tudósoknak először 2005-ben sikerült egy fiatalabb egér vérének felhasználásával visszanöveszteni egy öregebb egér károsodott izomszöveteit. A Stanford kutatói akkor sebészeti módszerekkel összekapcsolták a két egér érrendszerét (parabiosis), és azt figyelték meg, hogy

Kevesebb sört ittunk 2013-ban, nem jött be a számítás

Hatalmas öngólt lőtt a kormány, amikor megnövelte a szeszesitalokra kirótt luxusadót. A sörgyárakat igen érzékenyen érintette az intézkedés, amelynek következtében jelentősen visszaesett a fogyasztás, az államháztartás pedig paradox módon kevesebb pénzt inkasszált, mint előtte, amikor kisebb illetékkel terhelték a termékeiket – mondta a sörgyártók egyesületének a nyárádtői sörgyárban tartott piacismertető elemzés eredményeit ismertetve a Romániai


Befektetési ajánlású sávba emelte Romániát az S&P

A befektetésre ajánlott sávba emelte Románia államadós-osztályzatát pénteken a Standard & Poor’s, a javuló román adósságdinamikával és a térségi átlagnál jobb gazdasági kilátásokkal indokolva a lépést. A nemzetközi hitelminősítő Londonban bejelentette, hogy az eddigi „BB plusz/B”-ről egy fokozattal „BBB mínusz/A-3”-ra javította a devizában és helyi valutában fennálló hosszú és rövid futamidejű román államadósság besorolásait. Az

Rasmussen a Román Televízióban: A NATO képes megvédeni területének minden egyes darabját

A NATO felkészült arra, hogy megvédje területének minden egyes darabját – jelentette ki Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a román közszolgálati televíziónak (TVR) adott interjúban. Rasmussen csütörtök este érkezett Bukarestbe, és pénteken az ukrajnai válság fejleményeiről és a NATO ezzel kapcsolatos óvintézkedéseiről tárgyal a román vezetőkkel. A NATO-főtitkár szerint az Ukrajna elleni orosz „illegális katonai műveletek”

Kidőlt fák, áramkimaradás, szünetelő közlekedés – rendkívüli intézkedések a vihar miatt

A dél-balatoni vasútvonalon kialakult időjárási helyzet miatt több rendkívüli intézkedést vezetett be a MÁV-Start – közölte a Mávinform csütörtök délután az MTI-vel. A Budapestről Nagykanizsára és Nagykanizsáról Budapestre a kétóránként közlekedő gyorsvonatok indulási idejében biztosít eljutási lehetőséget a vasúttársaság. Budapest és Székesfehérvár között vonattal, Székesfehérvár és Nagykanizsa között azonban csak vonatpótló autóbuszokkal lehet utazni. A