Vádat emeltek a dél-koreai komphajó kapitánya ellen

Gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolják a 69 éves kapitányt, aki elhagyta a süllyedő hajót, miközben az utasokat arra kérte, maradjanak a kabinban. Gondatlanságból elkövetett emberölés címén emeltek vádat csütörtökön az egy hónapja elsüllyedt dél-koreai komphajó kapitánya és a legénység három tagja ellen. Az ügyészség szerint a 69 éves kapitány, Ri Dzsun Szok és a komp legénységének

Viszket és csúnya: sokan szenvednek tőle, de van megoldás

Amikor az ekcémát kiváltó élelmiszert keresik, a betegeket sajnos – alapos kivizsgálás nélkül is – gyakran tiltják el bizonyos élelmiszerek fogyasztásától, vagy egyoldalú diétát írnak elő számukra, amely hosszú időn keresztül hiánytüneteket is okozhat. Melyik vajon a nagyobb probléma? Mi okozza egyáltalán a betegséget, és miként lehet tenni ellene? Szakértők válaszoltak a Kossuth Rádióban. Az

Már több mint 200 riasztás a vihar miatt

Elsősorban a Dunántúlon voltak gondok, a legtöbb riasztás Somogy megyéből jött. Az OKF továbbra is tömeges bejelentésekre készül. A szerdán érkezett viharos szél miatt éjfélig majdnem kétszázszor riasztották a tűzoltókat, azóta is tucatjával érkeznek a segélyhívások szinte az egész országból – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője. Hajdu Márton elmondta: elsősorban a Dunántúlon voltak