Nem vállal már vezető politikai tisztségeket Borbély László RMDSZ-alelnök április 13, 2014 22:29 Szerző mediatica Politika Nem vállal már vezető politikai tisztségeket Borbély László, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke – erősítette meg maga a politikus szombaton az MTI-nek a marosvásárhelyi StiiTV helyi televízió adásában előző nap elmondottakat. Borbély László az MTI-nek elmondta: nem áll szándékában teljesen visszavonulni a politikából, tanácsaival továbbra is segíteni szeretné az RMDSZ munkáját, de …
Rembrandt metszeteit bemutató kiállítás Kolozsváron. „Meghatározza a város 2014-es kulturális évét” április 13, 2014 22:27 Szerző mediatica Kultúra Rembrandt van Rijn – A metszet művészetének a csúcsa címen nyílt kiállítás szombat este Kolozsváron az Erdély Néprajzi Múzeuma szervezésében. A Mediafax hírügynökség tudósítósa szerint a kiállított 273 metszet egy luxemburgi magángyűjteményből származik. Ezeket a Rembrandt-metszetek restaurálásával megbízott Armand Durand francia művész készítette 1865 és 1867 között. Tudor Salagean, a Néprajzi Múzeum igazgatója a megnyitón …
Román zászlót kaptak a tanügyminisztertől a román tanulmányi versenyen jeleskedő székelyföldi magyar gyermekek április 13, 2014 22:25 Szerző mediatica Aktuális A bukaresti kormánypalotában Remus Pricopie oktatásügyi miniszter tüntette ki vasárnap azokat a székelyföldi magyar anyanyelvű diákokat, aki jó eredményeket értek el a román nyelv és irodalom tanulmányi versenyén. A román nyelvből és irodalomból kimondottan székelyföldi magyar diákok számára szervezett verseny 32 nyertese vehetett részt a hét végi bukaresti jutalomkiránduláson, amelynek keretében múzeumokat látogattak, bejárták a …
Elképesztő! Nudistákat kukkolt, ezért rálőttek Sebestyén Balázsra! április 13, 2014 13:32 Szerző mediatica Színes Újabb elképesztő történet került elő Sebestyén Balázs tinédzserkorából. Az RTL Klub műsorvezetője elárulta, hogy gyerekként gyakran lesték meg barátaival a nudista strandokon fürdőzőket. Legfőbb vadászterületük a Délegyháza környéki bányatavak voltak. A bokrok és fák között bujkáló fiúk azonban nem jártak jól, ha elkapták őket. Balázs elárulta, hogy sokszor durván zavarták el őket, sőt egy alkalommal …
Infarktusa után újra kórházban Psóta Irén! „Elkerülhetetlen volt” április 13, 2014 13:30 Szerző mediatica Színes Psota Irén március 22-én került kórházba súlyos akut keringési betegség következtében. A színésznő néhány hét alatt felépült, így hazaengedték, most azonban, mint infarktuson átesett betegnek, rehabilitációra vissza kell mennie. „A rehabilitáció általában három hetet vesz igénybe, de az az illető általános állapotától és a rehabilitációs program sikerétől is függ, ki mennyi ideig marad. A művésznő …
Titkolta terhességét az énekesnő. „Nem szívesen osztottuk meg a hírt a külvilággal” április 12, 2014 19:06 Szerző mediatica Színes Magyar Rózsa augusztusra várja kislánya megszületését. „Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt találkoztam Péterrel. Szerelem volt első látásra. Elhatároztuk, ha jön a baba, akkor hadd jöjjön. Sokáig nem váratott bennünket” – mondta az énekesnő, aki sokáig titkolta terhességét. „Az orvostudomány szerint az első 3-4 hónapban magas a vetélési hányad, éppen ezért nem szívesen osztottuk meg …
Lesújtó diagnózis! Élete végéig gyógyszert kell szednie Bódi Margónak. „Megijedtem” április 12, 2014 19:01 Szerző mediatica Színes Rosszul lett egy forgatáson, ezért kórházba szállították Bódi Margót, akiről kiderült: agyi érszűkülete van. Az énekesnő napok óta infúziós kezelést kap – írja a Blikk. „Már jól vagyok, de hazudnék, ha azt mondanám, nem ijedtem meg” – mondta Margó. „Éppen forgattam, amikor rosszul lettem, és olyan tüneteket produkáltam, amelyek láttán nem volt kérdés: kórházba kell …
Jude Law-val látták csókolózni Zimány Lindát. Mit szól ehhez Dzsudzsák Balázs? Megszólalt a futballista menedzsere április 12, 2014 18:58 Szerző mediatica Színes Sokan támadták Zimány Lindát, miután az angol színésszel, Jude Law-val látták az egyik pesti szórakozóhelyen. Az angol színész ölelgette és csókolgatta őt, amit a sztárfutballista rajongói kifejezetten rossz néven vettek. Dzsudzsák menedzsere szerint azonban Linda tehet, amit akar, mert Balázst már nem érdekli mi van vele, egy éve nincsenek együtt. „Egyáltalán nem foglalkozik már vele, …
Ez már Vastag Csabának is sok volt! Az énekes a Facebookon írt a rajongójáról. „Távol áll a normálistól” április 12, 2014 18:48 Szerző mediatica Színes Elkeseredésében már a Facebookon üzent a lánynak az X-Faktor nyertese. „Tudja mindenki , hogy nem szoktam részt venni semmilyen személyeskedő társalgásban, de most az egyszer kénytelen vagyok kifejezni a felháborodásomat” – kezdte Vastag Csaba a Facebookján. „Nem, hogy nem vagyok jóban V. Melindával, de kifejezetten elhatárolódom Tőle, és mindentől, amit Ő tesz, mond, vagy sugall. …
Kellett a Szombat Esti Láz, hogy ez kiderüljön: titokban szakított a magyar sztárpár! „Összecsomagolta a holmiját, és elköltözött otthonról” április 12, 2014 18:42 Szerző mediatica Színes A Szombat Esti Láz – A nagy félrelépés házaspárjától (Eszményi Viktória és Heilig Gábor) sokan kérdezik, mi a hosszú kapcsolat titka. Eszményi Viktória szerint az, hogy nem söprik szőnyeg alá a problémáikat. „Nem tagadom, nekünk is volt számtalan konfliktusunk” – mesélte az énekesnő a BEST-nek. – „A viták sokszor abból adódtak, hogy más a vérmérsékletünk: …