Titokban valami készül a Dunával. „Ha kitudódna, nagyon rossz lenne a Fidesznek” március 29, 2014 12:50 Szerző mediatica Magyarság Az előzetes megvalósíthatósági tanulmányokat megvizsgálva kiderült, hogy a paksi atomerőmű régi és a tervezett új blokkjait csak úgy lehet párhuzamosan működtetni, ha megtörténik a Duna duzzasztása – jelentette ki Szél Bernadett, az LMP társelnöke szombaton tatabányai sajtótájékoztatóján. „A tanulmányban ugyan hűtőtornyok szerepelnek, de ezeknek százmilliárd forint az áruk darabonként, ami rendkívül drága. Szakértők egyértelműnek tartják, …
Forma-1, Malajziai Nagydíj – Hamiltoné az első rajtkocka március 29, 2014 12:38 Szerző mediatica Sport
Obama írásban kéri Putyin válaszát március 29, 2014 11:29 Szerző mediatica Külföld Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök abban állapodott meg, hogy a két ország külügyminisztere, John Kerry és Szergej Lavrov újra tárgyal majd az ukrajnai helyzet rendezéséről – közölte pénteken a Fehér Ház. Az elnök hivatal szerint Putyin hívta fel Obamát azért, hogy megvitassa vele azt az amerikai rendezési javaslatot, amelyet Kerry a héten …
Orbán átlépte a határt, aztán bocsánatot kért. „Gyorsabban is megtalálhattuk volna az utat“ március 29, 2014 11:25 Szerző mediatica Magyarság „Olyasmire készülünk, ami nagyon régen adatott meg a Kárpát-medencei magyarságnak: végre ismét közösen dönthetünk a nemzet jövőjéről” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Szabadkán, ahol leleplezte Kosztolányi Dezső egész alakos szobrát. A miniszterelnök beszédében kiemelte: akkor is Szabadkára látogatott volna, ha szombaton nem lenne Kosztolányi születésnapja. „A kultúránk mindig is összekötött bennünket, és valahányszor a …
A volt norvég kormányfő lesz az új NATO-főtitkár március 29, 2014 11:19 Szerző mediatica Külföld Jens Stoltenberg volt norvég miniszterelnök lesz 2014. október 1-jétől a NATO főtitkára – jelentette be pénteken hivatalosan az észak-atlanti szövetség. Anders Fogh Ramussen jelenlegi NATO-főtitkár megbízatását legutóbb szeptember 30-ig hosszabbította meg a szövetség legfőbb döntéshozó szerve, az Észak-Atlanti Tanács annak érdekében, hogy az ősszel esedékes walesi NATO-csúcsot, amelyet ő készített elő, ő is vezethesse le. …
Hú, de ciki! Kiszakadt a Playmate mellimplantátuma március 29, 2014 10:25 Szerző mediatica Színes Új mellimplantátumokat kapott Bátki Bernadett Playmate és modell. Megbízhatóbbra cseréltette a néhány hete kiszakadt PIP implantátumokat. Emiatt nem folytathatta a versenyekre való felkészülését, mivel a több területen is kárt okozó PIP-betét cseréje után hosszabb gyógyulásra van szükség. Tovább…
A Barcelona szerződést ajánlott a műtét előtt álló Valdésnak március 29, 2014 10:23 Szerző mediatica Sport
Böczögő gerendán ötödik, talajon hatodik a dohai világkupán március 29, 2014 10:23 Szerző mediatica Sport