Módosították a választási törvényt. Az új szabály szerint Frunda György most szenátor lenne

Időközi parlamenti választásokat tartanak Romániában az európai parlamenti voksolás napján, május 25-én a képviselet nélkül maradt választókerületekben. Erről szerdai ülésén hozott határozatot a bukaresti kormány. A 2012-es decemberi választások óta 13 képviselő és szenátor veszítette el mandátumát, mivel azonban 120 választókerületet két-két törvényhozó képvisel Romániában, májusban csak abban a hatban írnak ki időközi választást, amelyet

Lebőgés lett a Vatra Romaneasca marosvásárhelyi tüntetéséből. Legalább négyezer embert vártak – legközelebb meggondolják, kimenjenek-e az utcára. Az arcok magukért beszélnek

Lebőgött a Vatra Românească Szövetség által szervezett tüntetés, amelyet a közigazgatási magyar nyelvhasználat, a MOGYE magyar kara, a marosvásárhelyi magyar prefektus kinevezése, és a székely jelképek használata ellen szerveztek. Bár a szervezők négyezer emberre számítottak, az Avram Iancu szobor előtt alig “tolongott” száz ember. A szervezők a létszámot 350-re becsülték. Közöttük szép számmal láthatóak megfáradt

A hitleri Anschluss emléke kísért. Európa elégedetlenkedik, de nem tesz semmit. „Merkel, Hollande és Obama megegyeztek, hogy a Facebookon kidobják Putyint a barátaik listájából“

Éppen olyan naivitás lenne azt várni, hogy Putyin beéri Krímmel, mint amilyen naiv volt az az elképzelés, hogy Hitler megáll Ausztriánál – írta a Krím Oroszország általi annektálása kapcsán szerdai kommentárjában a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap. A pozsonyi lap „Putyin Anschlussa” című írásában rámutat: bár Putyint nem lehet Hitlerhez hasonlítani, a krími és


Tőkés László nekiment Iránnak. A „valamikori keresztény Európa” nevében.

Az alábbiakban Tőkés László EP-képviselő sajtóirodájának közleményét olvashatják. 2014. március 18-án, Brüsszelben Tőkés László EP-képviselő irodája az iráni vallásszabadság helyzetéről szervezett közmeghallgatást, Irán vallási kisebbségei Róháni elnöksége alatt címmel. A rendezvény társszervezője az Emberi Jogok Határok Nélkül (Human Rights Without Frontiers) szervezet volt, mellyel erdélyi képviselőnk hasonló emberi jogi ügyekben már több ízben is együttműködött.

Kovács Patrícia visszatér

A kis Hanna Lujza világra jötte óta szülési szabadságon volt Kovács Patrícia, így először áll újra színpadra a Kramer kontra Kramerben. A színésznő nagyon várja a fellépést, mivel utoljára 4-5 hónapos terhesen játszotta a Belvárosi Színházban Joanna szerepét. Kisbabájának azonban nem kell sokat nélkülöznie a mamát, hiszen Kovács Patrícia csak néhány estére megy el otthonról.


Szabó Győző ismét a Szombat Esti Láz parkettjén. Nem lesz első kieső: „Ezúttal jobban lemodellezem a mozdulatokat”

Másodszorra próbálkozik a színész az RTL Klub táncos műsorában, párjával, Rezes Judittal vesz részt a versenyen. Már készülnek az élő showra, hogy megmutassák tánctudásukat. Judit annak ellenére, hogy komoly balettos múlttal rendelkezik, kihívásként éli meg a versenyt. „Még nem tartok ott, mint a profik és ezt nagyon nehéz elfogadni, mert maximalista vagyok” – mesélt a

VIDEÓ Miért sírta el magát VV Ádám a párbaj után?

A jóvágású fiú húsz nap után búcsúzott a Való Világtól, miután Aurélió óriási fölénnyel megnyerte a párbajt. Ádámnál ezt követően eltörött a mécses: sajnálja, hogy kiesett a játékból, úgy érzi rossz döntést hozott és Krisztián ellen nagyobb esélye lett volna nyerni. Ennek ellenére nem bánkódik, örül, hogy végre újra láthatja szeretteit, öccsével való találkozása például

Titokzatos betegségben elhunyt a Stooges dobosa. Miért hallgat a család? Iggy Pop egyedül maradt

Újabb nagy veszteség érte a rock világát. Minden idők egyik legjobb és leginkább tisztelt dobosa ugyanis váratlanul elhunyt. Scott Ashetont hatvannégy éves korában vitte el valamilyen titokzatos betegség, amiről a családja nem óhajt beszélni. Asheton 1967-ben vált a rocktörténelem megkerülhetetlen oszlopává, amikor testvérével, Ronnal, Dave Alexanderrel és Iggy Poppal közösen megalapították a The Stooges nevű


Fiatalabbra cseréli a TV2 Liptai Claudiát

Valaki másra bízná a csatorna az ősszel induló tehetségkutatója vezetését. A TV2 ősszel a Rising Star nevű, számos országban már bizonyított trendi tehetségkutatóval szeretne nagyot robbantani. A hasonló műsoraikhoz használt általános receptben több ponton is cserélték a hozzávalókat: ma például az derült ki, hogy az eddig kirobbanthatatlan Liptai Claudiát is lecserélik egy fiatalabbra. Annak, hogy